2009. szeptember 9., szerda

fokhagyma-krém Székely módra

Tulajdonképpen nem is fokhagyma krémet szerettem volna készíteni, hanem a már 20 éve elkezdett fokhagyma reszelékemet akartam pótolni. (mint minden évben ősszel)
Egy kis történettel Székelyföldre kell visszamenni. Ott tanultam meg, hogyan kell a drága fokhagymát üvegekbe -hosszu évekre- elrakva megmenteni a mindennapi főzéseinkhez.
Az eredeti recept úgy szól, hogy a fokhagymát megtisztítom és a húsdaráló legkisebb rostályán átengedem. Az üvegeket megtöltöm, lezárom és mehetnek a polcra.
Első évben, amikor kezdtem mindjárt 4 kg fokhagymát tisztitottam meg és daráltam le, majd zártam üvegekbe.
A következő években már csak fél (esetleg 1) kg fokhagymával pótoltam az évi elhasznált mennyiséget.
A lényege, hogy mindíg a legrégebben üvekbe rakott reszeléket kell először használni. Íze ugyanis már ekkor a legfinomabb. Gyomorra, epére nem irritáló.
Az évek során a színe aranysárgává, majd aranybarnává, esetleg diószínüvé válik, de ez semmit sem veszít az értékéből.
Nekünk most úgy lett fokhagyma krémünk a reszelék helyett, hogy amikor megtisztitottam a fokhagymákat, (elfáradtam) gondoltam másnap folytatom. Kerestem a megtisztitott gerezdeket, de nem találtam. Mint kiderült, férjem nem a hütőszekrénybe, hanem a fagyasztóba tette. A kivett, lefagyott fokhagyma gerezdek gyönyörüek voltak. Ki nem dobjuk, kezdjünk valamit vele: Turmixgépbe rakva pürésitettem és így kerültek, (most) kisebb üvegekben. Az itt látható krém már két hetes, még nem veszített színéből, de az is előfordulhat, hogy ilyen is marad. S ha beválik, akkor jövőre már így folytatom, mert sokkal egyszerübb volt turmixolni, mint ledarálni.
Tapasztalat: nem szabad az üvegeket teljesen tele tenni, legalább 2  cm legyen a tetőig.

4 megjegyzés:

  1. Van jó néhány épphogy csírázásnak indult fokhagyma fejem, megyek leturmixolom :) Múltkorában a cikkeit raktam olivaolajba és az olaját használtam salátákhoz.

    VálaszTörlés
  2. Én úgy szoktam készíteni, hogy elkaparom a fokhagymát. Üvegbe teszem, majd leöntöm mézzel. Nagyon jó immunerősítő. Így napi 1 mokkás kanállal lehet enni. Ételekbe is használom, jó kis pikáns lesz az íze.

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon jó, kipróbálom én is a mézes variációt! Köszönöm a tippet!

    VálaszTörlés