2009. szeptember 30., szerda

Újra megsütöttem (saját izlésemre alakítva)




Egyszerü élesztős kenyerem

(Iza alapreceptje (saját szájízre változtatva)
Ezt a kenyeret másodszor sütöttem meg, mert nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen szép és nagyon finom kenyér készült nyanya és kovász nélkül. (az első sütésnél alig változtattam az alaprecepten, de már akkor éreztem, hogy ezt mégegyszer ki kell próbálni, és kiegésziteni a saját izlésemnek megfelelően, s megemelni a hozzávalókat, hogy a kisült kenyér sulya, legalább egy kilós legyen, annyi lett !!)

Hozzávalók:
65 dkg BL 80-as kenyérliszt
3 dl langyos víz
2,8 dkg friss élesztő
0,5 dl langyos tej (ebben futtattam föl az élesztőt 1 kk cukorral)
2 kk só
30 ml oliva olaj
1 pupos evőkanál burgonyapehely
Fél mokkás kanál aszkorbin sav
Elkészitése:
Dagasztógéppel végeztem a dagasztást (de kenyérsütőben is elkészithető)
A digitális mérleg edényébe beleszitáltam a 60 dkg kenyérlisztet, hozzá adagoltam a burgonyapelyhet, a sót és az aszkorbin savat.
A szárazanyagokat egy kanállal összekevertem és a dagasztó tálba tett langyos víz és oliva olaj tetejére belekanalaztam, majd ennek tetejére a már –langyos tejben- felfuttatott élesztőt.
20 percet dagasztott a gép. (kettes fokozaton)
Nagyon kellemes lágy, de nem ragacsos (inkább rugalmas)  tésztát kaptam, amit jócskán lisztezett nyujtófelületre tettem és kézzel kicsit átgyurtam.
A kelesztőtálat egy ecsettel nagyon picit beolajoztam és belehelyeztem a gombóccá formált tésztát. A tetejére lisztet szitáltam.
25 perc kelés után –kicsit lisztezett- nyujtófelületen átgyurtam, majd ujra visszatettem a kelesztőtálba és még 40 percig –jó duplájára- kelt.
(Miután jó nagy hólyagok keletkeztek a tésztán, kezemmel jól kinyomkodtam a hólyagokat és a hosszukásra ellapogatott tésztát –felőlem távolabb részről, magam felé felcsavartam, a két szélét aláhajtottam. Sütőzacskóval bélelt kenyérformába tettem.
40 perc kelés után bevágtam és még 15 percig –amig a bevágás jól szétvált- kelesztettem.
A sütőt 8 percig előmelegitettem és mielőtt a kenyeret betettem, vizzel jól bespricceltem a zacskót.
Összesen 40 percig sütöttem, (15 percig 200 fokon, majd tovább 180 fokon)
Amikor szép pirosra megsült kivettem és hideg vizzel ujra lespricceltem és hagytam, hogy a rácson kihüljön.
Folyamat:


kelesztőtálban

zacskóban és formában

bevágva

kisült és már kezd repedezni


szeletelve

2 megjegyzés:

  1. Szia VIKI!
    Ujra megsutottem-ujramegsutottem! JA!
    DE nem kuldtel nekem! Micsoda finom lehet mindegyik! Most innin kostolgatok toled es vigasztalom magam HA lesz idom mostansag sutni vha akkor ILYEN szep csikos kenyeret belezek ossze en is. NAGYON ugyes vagy! Puszika!/Ps: hihihihi/"A BELES " No ki is lehet? ILDIKO hihi

    VálaszTörlés
  2. Szia kis-beles :) itt a másik feled :) Jaj Ildikó! ne is mondd! Ha ilyenek lesznek a kenyérkék, akkor el kell adnom a fürdőszobai mérleget :) Puszi Neked.

    VálaszTörlés