2009. október 19., hétfő

Chiliszósz Édesen


Még mindíg van paprika és még mindíg van nagyon finom alma, s a többi hozzávaló is arra vár, legyen belőle valami.
Fűztem a méreg erős Chili füszer paprikákat, s volt néhány amelyiknek nem volt szára. Akkor félre tettem őket, hogy majd lesz belőlük valami. Most jött meg az ihlet a chili szószra - édesen :)

Hozzávalók
(az én fantáziám és szájízem szerint, de a családom is inkább az édesebbet szereti, ha nagyon csípős is.
1 dl oliva olaj
5 cső chili paprika
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 dkg só
frissen darált zöld borsból egy pár tekergetés
szerecsendió (ez is csak egy csöppnyi)
4 szem szegfüszeg
1 dl méz
2 kg alma

Elkészítés:
Egy serpenyőbe öntöttem az olajat, rátettem az apróra vágott vöröshagymát. A chili paprikát először hosszában kettévágtam, majd apró félkarikákra szeltem, ezt is hozzáadtam, s végül 1 db nagyobb almát megtisztitottam a héjától, nagyon apróra felszeltem, s ezt is a serpenyőbe tettem. Párolás közben néha 1-1 deci vizet adtam hozzá.
Jócskán átpároltam, hagytam, hogy nagyon jól összeérjenek az ízek.

A többi almát megtisztitottam és egy külön lábasba 1,5 liter vizzel addig főztem, amig az almák teljesen átlátszóak nem lettek.
Ekkor hozzáraktam a serpenyőben lévő összedinsztelt chilit és botmixerrel összekevertem.
Menet közben még 2-3 dl vizet pótolnom kellett, igy öszesen majdnem  2 liter vizet használtam el a főzéshez.
Amikor a botmixerrel összedolgoztam, utána még 5 percig főztem. Hagytam, hogy aránylag elég híg legyen, de nem leveses, hanem inkább egy hig dzsemnek megfelelő sürüségü.
Üvegekbe raktam, s utána szárazdunsztba.
A ma délután sütött rozskenyeret amikor felvágtuk, én megkentem egy kis chili szósszal.
Na mitszósz ???? --- alig tudtam megszólalni :-) de nagyon-nagyon finom lett.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése