2010. február 28., vasárnap

Rántott pipi sütőzacsiban

Egyik fórumon elég sokat beszélgettünk a mai zür-zavaros -munkával teli- napunkról, s arról, hogy egyáltalán nem sok időm volt az ebéddel foglalkozni. Csak azért tettem föl ezt a fotót, mert még én sem sütöttem rántottcsirkét sütőzacskóban, de amint a tények bizonyítják: müködik.
Annak rendje módja szerint bepaniroztam a husokat, tojás, liszt, zsemlemorzs, majd félretettem őket, s ugy ahogy voltak -mondom: időhiányában- ott is maradtak. Kicsit megszikkadtak, de az idő is sürgetett, hogy az ebéd végre elkészüljön, mert csak úgy majdnem féllábon állva kapkodtuk be a fincsi falatokat.
Tehát: A bepanirozott husikat, amelyek már legalább 2 órát álltak bundában és kicsit meg is szikkadtak, (szerintem ez igy volt jó) egy olajba mártott szilikonecsettel bekentem mindkét oldaláról. Beleraktam a sütőzacskóba, amelynek mindkét végét jócskát bekötöttem. A zacskó tetejét jó pár helyen beszurkáltam. A sütőt bekapcsoltam 200 fokra, de már 5 perc melegités után be is tettem a husokat. Kb 20-25 perc alatt készre sültek.
Az, hogy a sütő aljában egy edényben még egy kis viz is volt, hozzájárult-e ahhoz, hogy a husok finom puhák, mig a panir finom ropogós lett, azt nem tudom. Akkor vettem észre, hogy a vizes edény a sütőben volt, amikor már kivettem a kész husokat.
Krumplipürével és őszibarackkal tálaltam. Végülis egy nagyon finom ebéd kerekedett.

2010. február 27., szombat

Nekem is sikerült - Szegedi Kifli

No csakhogy eddig is eljutottam, s elmondhatom: Nekem is sikerült, de még mennyire hogy sikerüüüüült. Igy van az, és milyen csodálatos, ha az ember lányának már nem kell azon gondolkodnia, hogy mit és hogyan?
Ez a kifli valami fantasztikus. Eredeti hozzávalóit, - miután semmit sem változtattam a recepten- értelmi szerzőjénél ITT OLVASHATOD
Illetve kevéske kis helyesbítést mégis csak kell eszközölnöm. Amikor mindent belepakoltam a dagasztó masinámba és szegénykém keverte, kavarta, dagasztotta, valahogy úgy éreztem, mintha a tészta egy kicsit kemény lenne. Ezért gyorsan még hozzáadtam e jó nagy evőkanál tejfölt. Elképzelhető, hogy nem is kellett volna, de nem is rontott rajta semmit.
Az én férjem egy nagyon hálás fogyasztóm, mindent -akár többször is- megköszön, megdícsér, de ezt a kiflit azt hiszem az egekig magasztalta. Remélem a gyerekeim ma már nem ülnek a számítógép előtt, mert lelövöm a poént, ugyanis, holnap ők is kapnak belőle :))) Már előre tudom, hogy ismételni kell. (de fogom is) Nagyon-nagyon egyszerü, és nagyszerü, na és hát nem beszélve arról, hogy kimondhatatlanúl finom. Csak úgy mosolyognak az arcomba, én meg rájuk...........



Mi lett belőled hiboga-habiga alaptészta ? :-)

Emlékeztek még, amikor a hiboga-habiga őrületben mindenki ezt sütötte? kb ugy 7-8 nappal ezelőtt? Nekem akkor derült ki, hogy nincs is nagy és magas szélü sütőformám, igy az alaptésztámnak a felét becsomagoltam egy folpack-ba és betettem a hütőszekrénybe. Minden nap ránéztem, de sajnos nem tudtam vele foglalkozni, mert egyéb és ennél sokkal bonyolultabb dolgaink akadtak az elmult napokban. Ma kenyeret kellett sütnöm, akár törik, akár szakad. (Az eső nem cáfolt rá, mert egész nap csak ömlött) Gondoltam: ugy is meleg a sütő, akkor nosza, előveszen ezt a szerencsétlen kis tésztát a hütőből és megnézzük meg lehet vele kezdeni.
Komolyan mondom, majdnem elájultam. Kinyujtottam a tésztát, rátettem egy sütőpapirral bélelt tepsire, még jól meg is nyomkodtam, illetve a tepsi alakjára igazitgattam, de csak úgy kézzel :)) Fogtam egy villát és jól beszurkáltam, de hogy miért? - fogalmam sincs, csak úgy. Ennek már úgyis mindegy elv alapon. Sokat nem veszíthetek. Nem is veszítettem, s most már azt is tudom, jó hogy megszurkáltam. Kisült egy olyan gyönyörü egyenletes, sehol sem puposodó alaptésztám, hogy csak csodálkoztam. Na jó, de akkor ha már van tésztám, akkor mit is kezdjek vele ? Hát ez lett belőle. Elővettem mindent -szokás szerint, ami volt a hütőben- s hozzáfogtam kevergetni, illetve nem én, hanem a drága jó kis Robot-társam. S hogy miből állt össze a rávaló? - mindjárt megtudjuk.
6 tojás sárgáját
25 dkg porcukorral,
3 vaniliás cukorral
50 dkg házi készítésü mascarpone (De ezt már csak akkor adtam hozzá, amikor jól felverte a habot.)
a robotom edényébe tettem és maximumon addig kevert a gép, amig szépen kifehéredett. Ekkor majdnem pánikba estem, hiszen a tojásfehérjével kellett volna kezdenem, azt jól felverni és utána hozzáadagolni mindent. Mostmár teljesen mindegy, ahogy keverte a gép a tojássárgákat, szépen adagoltam hozzá a tojásfehérjéket. Láss csodát, fordítva is müködik a dolog. Mégis csak meg kellene becsülnöm ezt a robotot :) Amikor ezzel elkészültem, addig a tésztám is kihült. Elkezdtem pakolni rá a cuccokat.
Először is a tojássárgáját-fehérjével felverve hab került rá, majd egy sor olyan ostya, amit nyáron a fagyikhoz szoktam tenni, de valahogy két csomag itt árválkodott a kamrába. Az ostya tetejére halvány vékony narancskarikákat tettem, majd következett a többi
1 doboz hulalát szintén a robotomba raktam, jó keményre felverte és folytatódott tovább a kenegetés. Már csak a dekorálás maradt hátra, s amit a képen is látható: nagyon vékonyra szelt narancskarikák és kivi gazdagitotta
Ennek a szerencsétlen süteménynek elvileg minimum két óra hosszáig (de jó lett volna egy egész éjszaka is) kellene valahol hidegen tartózkodnia, hogy az izek összeérjenek. Éppen csak hogy kész lettem a kenegetéssel, megjelent a ház ura, s megkérdezte, mikor kóstoljuk meg??? --- na mit gondoltok mikor? ---- hát azonnal !!! Ez tökéletesen látszik is a szeletelésnél. No majd a maradék holnapra összeérik rendesen :))) báááááááár nem is tudom, de majd őrködöm az éjjel.



Hentestokány

Ez volt a mai egyszerü ebédünk. Nagyon szeretjük a tokánynak bármelyik változatát, de én most a hentestokányra adtam le szavazatom, igaz, hogy ebből kihagytam a süritett és friss paradicsomot, ahhoz most nem nagyon fült a fogam. Viszont legközelebb sem fogom beletenni, mert nekem egyszerüen igy jobban izlett.
Hozzávalók és elkészités
2 nagy szelet lapocka kb fél kg
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
fehér bors
2 kisebb szelet házi, húsos füstöltszalonna -jénaiban, mikróban- kisütve
izlés szerint só, (de vigyázni kell, mert a füstölt szalonna is sós)
1 evőkanál liszt,
3 kisebb -egyenes savanyú uborka-
viz.
A füstölt szalonnát kisütöttem, kiszedtem a zsirból.
A zsirba beledobtam a vékony csikokra vágott hust, fehéredésig piritottam, majd rátettem az apró kockára vágott vöröshagymát, a fehér borsot, s egy fedőt tettem rá, majd kicsivel később kb 2 dl vizzel felöntöttem. Hagytam megpuhulni a húst. Amikor megpuhult, s már a leve is elfogyott alóla, félrehuztam, s egy kanál lisztet szórtam rá, valamint hozzáadtam a vékony csikokra vágott savanyú uborkát, s ezzel még egy-két percig piritottam, majd pótoltam a vizet, s addig hagytam a tüzön, amig besürüsödött a leve.
Apróra tördelt makarónit főztem hozzá, bár nokedlit igértem, de ez most elmaradt.

Ez is rozsos

Ez is rozsliszttel és rozsos nyanyával készült kenyér. Receptjét már egyszer leírtam azt ITT találod
Csak annyi változtatást csináltam az előzőhöz képest, hogy a 3,5 dl folyadékot ugy osztottam meg, hogy 0,5 dl sürü tejsavó és 3 dl viz. A lisztből viszont BL 80-as kenyérlisztet: 40 dkg-ot, és teljeskiörlésü rozslisztből most csak 10 dkg-ot tettem.
A nyanya és a többi hozzávalók ugyanazok, mint az előzőnél
S amin még csodálkoztam, hogy nekem a rozskenyerek nem igazán szoktak kicserepesedni, de ezt a kenyér ugy kb 4-5 óra mulva kidobta a cserepeit is. Ez egyelőre rejtély, de nem is ez a lényeg. Nagyon könnyü, finom kenyér, s ez a fontos.
Formázás előtt elvettem belőle 20 dkg-ot. Egy müanyag, jól zárható dobozba, hütőbe tettem. Ez lesz a következő kenyérsütéskor a nyanya.


Kókuszos egyszerüség

Ebben az egészben annyi lenne a csoda, ha meg tudod szerezni a Hunorka-tej dobozos sűrített tejét. Amit itt látsz az azzal készült. Egyik barátunknál voltunk (nagyon, de nagyon váratlanul érkeztünk, s amig a fiuk a hivatalos ügyeket beszélték meg, addig a konyhában elkészitettük.)
Na persze, ezen felbuzdulva én is elkészítettem itthon, de a tubusos süritett tejjel. Nem is volt olyan finom, mint amit a fotón látsz. (Sajnos még nem tudtam annyira hatni a kisebb kereskedőkre, hogy egyáltalán a környékünkön beszerezzék, pedig óriási különbség van a két süritett tej között. No de hátha NEM süket fülekre talál az én óhajom, ugyanis ez egy annyira egyszerüen elkészíthető finom édesség, hogy még tudomány sem kell hozzá, csak a következők
1 doboz (400 gr) süritett tej
20 dkg kókuszreszelék
aszalt gyümölcsök apró darabokra vágva. (Amit csak lehet találni a kamrában) Ebben spec. mazsola, sárgabarack, szilva, vörösáfogya van.

A sütő bekapcsolásával kell kezdeni, (150 fokra felmelegiteni)mert mire összeállitottuk már mehetett is be.
A süritett tejet kiöntöttük egy tálba, hozzáadtuk a kókuszreszeléket, a darabolt aszalt gyümölcsöket.
Sütőpapirral bélelt tepsibe tettük és 20 perc alatt szép világos barnára sült. A tepsin hagytuk kihülni, de mire ezt a hidegebb hőfokot elérte volna, addig majdnem el is fogyott. Isteni finom, nagyon hamar elkszül, s tényleg annyi idő kell hozzá, amig bemelegszik a sütő, s utána pedig már lehet is a kistányérokat késziteni.

2010. február 23., kedd

Hústorta - amikor mindenből kevés van:)

Egy rendes háziasszony nem jöhet zavarba, -főleg akkor nem, ha sok minden apróságot talál a hütőszekrényben, amelyekből úgy egyenként már nem biztos, hogy egy komplett ételt el lehetne készíteni, vagy már estleg egyik-másikat unja is a család- Mit lehet csinálni ilyenkor? hát összeszedni -először is- a gondolatot, aztán a hozzávalókat, na meg a ROBOT-ot és nekilátni egy új alkotásnak. Igy született a mai hústorta is. Volt kb 60-70 dkg bekevert kolbászhúsom, amiből egészen mást szerettem volna készíteni, de az nem jött össze, aztán egy kissé -a zsírjai miatt- megunt császárhús, s ezekhez már csak egy kis tejben áztatott szárazkenyér és 3 db nyers tojás, 1 tk fehérbors és egy fantasztikus robotgép kellett. Az edénybe tettem mindent (sót NEM!!!! - mert a bekevert kolbászhús és a császárszalonna is sós). Pár perc alatt a gép összekeverte a betöltendő anyagot.
Ezalatt az idő alatt szépen darabjaira szedtem a -sajnos- jó kis zsíros császárszalonnát és egy kuglófsütőt kibéleltem vele. Majd amikor a gép összekeverte a tölteléket, belekanalaztam a formába és a császárszalonna szeletekkel beterítettem.
200 fokra előmelegített sütőbe raktam. 15 perc után levettem a hőfokot 160 fokra és még 25-30 percig sütöttem. Amikor kihült, eltávolitottam a forma oldalát, egy tányérral beterítettem és átfordítottam. Gyönyörüen lehetett szeletelni. Ez lesz a holnapi ebédünk, de azért a mai esti kóstoló sem maradt el, főleg a frissen kisült tk.rozskenyérrel :)
Arra kell ügyelni, hogy sütéskor a forma alá -amit rácsra helyeztem- egy grill -csöpögtető tepsit- tegyünk, mert különben a kuglófsütőn keresztül a kisült zsír a sütő aljában fog landolni, s akkor úgy fogtok járni, mint én, hogy egy fél napig súroltam a sütőt :)))) Persze ehhez hozzá tartozik, hogy elég nagy forgalom volt ma nálunk és egyszerüen elfelejtettem a csöpögtető tepsit a hús alá betenni, s már csak akkor vettem észre, amikor kicsit kezdett büdösödni a levegő :))) Még szerencse, hogy ma nálunk legalább 20 fok meleg volt, igy aztán a lakás összes ajtaja, ablaka tárva-nyitva lehetett, szellőzött át, és rajtuk keresztül távozott a büdike is :)
"Ö" lesz a holnapi ebédünk, s hozzá, almából, narancsból, körtéből, s még valami itthon lévő egy-egy db gyümölcsből -ami szintén már csak maradéknak számít- valami finomságot fogok kitalálni. Már előre félek a holnapi "degeszre" evészettől :))) - de majd egyszer megígérem, hogy fogyókúrázni is fogok :))))





Rozskenyérhez - Rozs-nyanya :)

Előző kenyeremhez is, ami egy teljes kiörlésü rozsliszt hozzáadásával készül - ugyanennyi roszlisztes nyanyát (öregtésztát) tettem. Nagyon jó hatással van a kenyértésztára. Sokkal finomabb, lukacsosabb a kenyér, ha előtésztával (nyanyával, öregtésztával, ki minek nevezi) készül. Az öregtészta eredete E.Margit -egyszer véletlen elfelejtett kenyerének ujrahasznosításából született. Hála Margitnak, hogy ottfelejtette a kenyérsütő üstjében a kenyértésztát, így gazdagabbak lettünk ennek ismeretével is. (Talán még a kovásznál is sokkal alkalmasabb a kenyérsütéshez)
Azóta azonban már nagyon sokan alkalmazzák.
Ahogyan én készítem:
Amikor a kenyerem második kelésén is túl van, egyszerüen levágok belőle 20 dkg-ot. Egy zárható -frissentartó- dobozba rakom és beteszem a hütőszekrénybe. A következő kenyérsütéskor csak előveszem és hozzáadom a kenyér összetevőihez, s így folytatódik ez minden kenyérsütés alkalmával. (Természetesen ez a 20 dkg-nyi tészta nagyon szépen megkel a hütőszekrényben)

Tk rozskenyér

Már nagyon régen ígértem ezt a tk-s rozskenyér receptet -sokak kérésére- Végre a mai napon el is ekészült
Hozzávalók:
3 - 3,5 dl viz, (figyelni keverés közben, mert a tk rozsliszt több vizet vesz föl)
30 dkg BL 80-as liszt
20 dkg Tk rozsliszt
1,8 dkg só
1 mk cukor
2 dkg élesztő
2 dkg burgonyapehely
3 dkg búzasikér
0,5 dl olaj
20 dkg rozsos nyanya
Az összes hozzávalókat robotgép üstjébe raktam. 3 perc keverés, 10 perc dagasztás után enyhén lisztezett kelesztőtálban 50 percig kelt. Kivajazott sütőformában (edénnyel együtt sütőzacskóban) még további 50 percig kelt.
Sütőt bekapcsoltam, a tésztát bevágtam, langyos vizzel bespricceltem. Amikor a 200 fokot elérte a sütő, betettem a tésztát. 10 percig 200 fokon, majd levéve a hőfokot 170 fokra, további 30 percig sült.
Sütőből kivéve hideg vizzel lespricceltem. S íme: ilyen lett :)





2010. február 22., hétfő

Tejfölös zöldbableves füstölt baromfivirslivel

Jaj, de nagyon szeretjük. Ezt a leves úgy készítem, mint a frankfurti levest, csak kelkáposzta helyett sárga hüvelyü zöldbabot főzök bele. Imádjuk.
Hozzávalók
0,5 kg zöldbab
3 nagyobb krumpli apró kockára vágva
3 szál sárgarépa karikára vágva
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
só - ízlés szerint
Ezeket mind felteszem egy lábasba annyi vizzel, hogy jól ellepje, s hagyom hogy jól megpuhuljon.
1 evőkanál olajon
1 evőkanál liszttel világos rántást készítek, félrehuzom és
1 mk piros füszerpaprikát elkeverek benne. Utána
3 dl tejföllel föllazítom.

4 pár füstölt baromfi virslit felkarikázok, beleteszem a fővő levesbe, s amikor ujra forrni kezd, szürőn keresztül belekeverem a világos (paprikás) rántást.
Egyet forr és már tálalható is.

Fahéj és Méz - mint gyógyszer

Az elmúlt hetek nem csak jóságról, bőségról szóltak. Néha közbelépett egy-egy megfázás, sorozatos tüsszentések, s az ezzel járó kellemetlen állapot. A szintetikus Gyógyszerek nem mindíg segítenek, ezért már egyszer írtam a saját magam kúrálásáról, (A hagymatea kapcsán) ami óriási élmény számomra, mert eddig nem nagyon bíztam a házi praktikákban, de ez most nagyon bejött és rengeteg pozitív visszajelzést is kaptam hasonló helyzetben lévőkből, fórumokon és e-mail-ben is.

Most egy újabb felfedezés -amiről már sokszor beszélgettünk FÓRUM-TÁRSAMMAL: BELLÁVAL - s ez a FAHÉJ ÉS MÉZ: mint gyógyszer kegyetlenül felizgatta a fantáziám és rengeteget utána olvastam interneten is. A tapasztalat megdöbbentő volt számomra, hogy mi mindenre van jó hatással együttfogyasztásuk. Másik FÓRUMTÁRSAM: YLDYCO! pedig megtoldotta, kibővítette a zöldteával (nem mondta el, de már sejtem, hogy itt már a karcsúságot is belevettük a reggeli és esti fogyasztásban! Bár igy lenne!) - no de majd Ő reagál rá, ha így is gondolta.
Én nem is szaporítanám a szót a fahéj és méz gyógyító hatásáról, megtette ezt már helyettem sok-sok ember az interneten. Ha kiváncsi vagy a két finomság gyógyító hatásáról: ITT ELOLVASHATOD.
Inkább képekben bemutatom, hogyan is néz ki ez a gyógyító finomság. Tényleg finom, s ha minden igaz, akkor még (de ezt csak halkan merem megjegyezni, mert még nem tapasztaltam: fogyni is lehet tőle) Az biztos, hogy nagyon sok problémára megoldást kínál. Én pedig megpróbálok hinni benne, mint a hagyma-teába, mert az is nagyon sokat segített.
A legtöbb betegségre, egészség megőrzésre -olvasásaim során- arra jutottam, hogy a legtöbb esetben az összetétel a következő, de érdemes elolvasni az ajánlott oldalt. 2:1 arányban kell elkeverni a mézet az őrölt fahéjat. (a méz javára)
Tehát: egy mérőedénybe először kimértem 3 adag őrölt fahéjat, majd ugyanabba az edénybe 6 adag mézet, s jól összekevertem. Ez, a kép bal oldalán lévő edényben jól látható milyen csodálatos állagú.
A mellette lévő hiteles mézes üvegben már a leforrázott zöld-tea vár arra, hogy a két pohárba megfelezzem (mivel ketten fogyasztjuk) és hozzáadagoljak 1 kanál összekevert mézes fahéjat. Az első benyomásom nagyon kellemes, mind ízében, mind zamatában. Bevallom rosszabbra számítottam, de nagyon kellemes ital, s ha az eredeti forrásanyagot elolvasva ez mind be is válik, akkor hamarosan az egészséges sürü vendég lesz nálunk, mi pedig kevesebbet fogunk a patikákba járni :) :)
Azt azért szeretném megjegyezni, hogy mézet eddig is kifejezetten ISMERT MÉHÉSZ-től vásároltam. A képen látható üveg is bizonyítja, ha vásárolni akarsz, akkor az igazi méhészek már csak ilyen üvegben árulhatják portékáikat. Ez a biztosíték nekünk vásárlóknak is, de a méhésznek is az eredetiségre. Nagyon nem bízom az áruházi üvegek tartalmában.



2010. február 21., vasárnap

Hiboga habiga- vagyis az én tejföl-lepényem

Előre elnézést kérek a képek minőségéért, de nincs itthon a fényképező masinám, igy csak a telefonomra voltam kénytelen hagyatkozni, de nem is ez a lényeg. Napok óta mást sem olvasgatok -bármerre barangolok- minthogy XY receptje (amit persze soha sehol sem találtam meg, mármint XY-t, csak az állitólagosan tőle származó receptet) elkészült a "Hiboga-Habiga" --- azaz magyarúl a tejföl-lepény.
Ami azt illeti, kicsi kétségem volt az olvasottak felől, (s még az is megfordult a fejemben, hogy létezik-e XY, és vajon megsütötte-é már? vagy csak egy kép mellé bemásolta a valahonnan elolvasott hozzávalókat), mert én már ettem tejföl lepényt, de valahogy nem emlékeztem arra, hogy ugyanúgy kell-e elkészíteni, mint XY ahogyan azt leírta. Én ma vettem a fáradtságot és elkészítettem, persze kerülve minden nehézkes munkát a tészta és a krém elkészítésével kapcsolatban, amit szintén XY állítólag "végigszenvedett" Én mindent rábíztam az én kis robotmasinára, dolgozzon Ő helyettem is. Én csak adagoltam. Azért készítettem ilyen részletes fázisfotókat, hogy tényleg lehessen látni, hogy mindent a gép csinál, nem kell a faxni, hogy gőzfölött kevergetés, meg pontatlan receptleirás, stb, stb. Nos akkor jöjjön az én tejföl-lepényem receptje és elkészítése, aminek ugyan nagy része a fotókon olvasható.
20 dkg lisztet,
1 mk szódabikarbónát (lisztbe belekeverve)
5 dkg margarint,
5 dkg cukrot,
1 tojás sárgáját
175 gr tejfölt
A robotgép üstjébe tettem és jócskán elkeverte pár perc alatt.
7,5 dl tejet felmelegitettem
10 dkg buzadarát belefőztem (5 percig lassu tüzön, amig ilyen állagu lett)
1 citrom héját belereszeltem, s az
1 citrom levét is belecsavartam a grizbe.
Kiraktam hülni.
Miután nincs magas falu formám, ezért a kerek kapcsos tortaformát vettem elő. Az elkészitett tészta mennyiségét kicsit soknak találtam, ezért csak annyit tettem a forma aljára, hogy ujnyi vastag legyen és mindenütt beteritse. Nem probléma, ha esetleg elszakad, mert sülés közben ugyis remekül összenő. Ami nekem tésztám megmaradt, befóliáztam, hütőbe raktam, és majd holnap valamit kitalálok a tetejére. A receptben megadott tészta mennyisége kb egy 38x27 cm-es tepsibe elegendő.
Amikor kihült a tejbegriz belekevertem
5 tojás sárgáját,
340 gr tejfölt
s félre tettem, amig a gép fölverte a tojásfehérjét habnak.
Ugye, hogy nem kell az a faxni, hogy gőz fölött verjük a tojásfehérjét ? Elvégzi helyettünk a robot és gyönyörü keménységü habot vert.
Amikor felverte a habot, leállitottam a robotom, illetve a legkisebb (keverő) fokozatra állítottam és kanalanként hozzáadagoltam a tojássárgával, tejföllel, citromhéjjal, citromlevével elkevert tejbegrizt. Ezt is szépen önmaga összekeverte, és a hab még csak össze sem esett. Sőőőőt
Amikor pár fordulatot tett a gép, és gyönyörüen összekeverte a habot és a grizt, ráöntöttem a már formába rakott tésztára. (A formát alul sütőpapirral béleltem). A sütőt bekapcsoltam. 200 fokra előmelegítettem és amikor betettem a tésztát visszavettem 170 fokra és összesen 40 percig sütöttem. Mint látszik is gyönyörüen feljött a formába. Nem kell megijedni, hogy amikor kivesszük a sütőből még egy parányit remeg az egész. Olyan, mintha nem sült volna át teljesen. Ez természetes, mert hülés közben még dolgozik a krém. Ezért nem szabad vágni, csak amikor már teljesen hideg.
Tehát nagyon fontos, hogy hagyjuk teljesen kihülni. Amikor kihült, lekapcsoltam a forma oldalát és gyönyörüen lehetett szelni.
Ittn azért látszik, hogy nem egyenletes a tésztája, de már nagyon kellett sietnem, mert a hab és a krém nagyon hamar elkészült, nem akartam megvárakoztatni. Legközelebb nem nyujtogatom a tésztát, hanem csak szépen beleegyengetem a formába és arra ügyelek, hogy lehetőleg egyforma vékonyságu legyen a forma aljában. Persze ez semmit sem rontott az ízén.
Nagyon-nagyon finom. Teljesen ugy érzi az ember, mintha egy citromos turótortát enne.







2010. február 18., csütörtök

Kolbászos csónakok - nálam is :))

Előbb, vagy utóbb, de ma biztos, hogy utolért engem is a "csónakázás"-i vágy. (nem véletlen, hiszen a halak jegyében születtem), a nagy vízrevezető Mester receptjét már ki kellett próbálni, mert nem bírtam magammal. Igaz, hogy nem kis változtatást kellett a recepten végrehajtani, mert már hetek óta nem mozdultam ki itthonról, igy aztán, ami a speizban volt, abból alkottam.
Az eredmény viszont nem maradt el, sőt...............
Ahogyan, és amiből én készítettem:
140 gr joghurt,
2,5 dl tej,
0,5 dl olaj
2 kk só
1 kk cukor
2,5 dkg friss élesztő,
45 dkg kenyér liszt,
10 dkg tk rozsliszt,
2 evőkanál tejpor
Erededi receptet ITT találod

Az összes hozzávalókat (alulra a folyadékot) a dagasztógép edényébe raktam, s 2 perc keverés, 10 perc dagasztás után lisztezett kelesztőtálban duplájára hagytam megnőni.
Amikor megkelt 8 db-ra osztottam és a fönti második képen látható módon kinyújtottam és friss kolbászhússal töltöttem meg, majd föltekertem, mint egy bejglit. A kis "bejgli-bucikat" sütőpapirra bélelt telpsire tettem. Egy jó éles zsiletpengével középen jó mélyen bevágtam, letakartam egy "nagymamámszőtte" ruhával és még fél óráig hagytam tovább kelni.

Nekem a bucik, vagy csónakok közepébe bele kellett tennem egy aszaltszilvát, mert én már csak ilyen vagyok, hogy a sóst az édessel egyszerüen imádom. (Bevallom nagyon pikáns lett)
A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a csónakokat jócskán megszórtam reszelt sajttal és elindítottam őket a sütés útjára, de semmit sem bíztam a véletlenre, én most is betettem a sütő aljába egy tepsibe kevéske vizet. (ez is jót tett neki)
25 perc sülés után ilyen "tengeralattjáró" nagyságú csónakjaim sültek. Nincs rá szó, hogy milyen finom. Ezt mindenkinek ki kell próbálni. SAJNOS NAGYON-NAGYON fincsi :))
Kicsi megjegyzésem lenne, amit figyelembe kell venni. Már lassan harmadik hete tesztelek egy kis vagány dagasztó masinát, s nekem akár a tészta, akár a kenyér dagasztásához sokkal kevesebb idő kell, mintha kenyérsütőben, vagy egyéb robotgéppel dagasztatnám. Ezért javaslom elolvasni az eredeti receptet, mert ott a hagyományos kenyérsütőgéphez van megadva a dagasztási idő.






Hagyma tea - és már nem tüsszentek

Történt, mint sok más emberrel is szokott, hogy jócskán megfázhattam valahol. Nem láttam, nem hallottam, szemem dülledt, orrom dugult, s naponta ha elkezdtem tüsszeteni, akkor az első felvonás 20-ig meg sem állt, majd kicsit pihent és folytatta a szervezetem elleni küzdelmet.
Én pedig gondoltam egyet, hogy na majd most én!!! Én ! megmutatotm neki !! nem fog velem kibabrálni. Egyszóval elkészült az én vöröshagyma teám fenyőmézzel. Ittam két napig és már a tüsszentgetéseknek nyoma sincs, és sok minden más is javuló utra tért.
Hozzávalók és elkészités
3 óriási fej vöröshagymát jól megmostam, héjastul összevágtam és
1 liter vizbe feltettem főni (kb 8 percig főztem)
6 perc után beletettem egy kisebb evőkanál szárított kamillát (ezt én szedegettem a réten)
3 evőkanál barnacukrot egy lábasban elkezdtem karamellizálni, azaz, hogy éppen csak felolvasztani.
Amikor mindezekkel kész voltam, a hagyma-kamilla főzetet rászürtem a feloldobb barna cukorra. Jól összekevergettem őket és legvégén egy jó nagy evőkanál fenyőmézzel még megdúsítottam.
Ezt a mennyiséget nem szabad egyszerre meginni, hanem a nap folyamén kortyonként, de naponta az 1 liter folyadék fogyjon el. Nekem garantáltan bevált.

2010. február 16., kedd

"A kelt tészta müvésze" - díjat kaptam

Üzenetet kaptam, EDÓ -tól, aki nagyon nagy megtiszteltetésben részesített, "A kelt tészta müvésze" nemes díjat ajándékozta nekem, amit nagyon boldogan elfogadtam, s innen is megköszönöm. Edó: Köszönöm! Mary -tól is megkaptam. Mary! Neked is nagy tisztelettel köszönöm!
Végtelenül jól esett, hogy rám gondoltatok. Nagyon szeretek a kelt-tésztával dolgozni, legyen az kenyér, péksütemény vagy bármilyen kalácsféleség- Imádom elkészíteni, mert nem csak a szük családom (férjem, gyerekeink), de az ismerőseink is nagyon nagy boldogsággal fogyasztják.

Amikor ezt a díjat megláttam, abban a pillanatban átvillant az agyamon, hogy vajon ki is az, akit megtisztelhetnék én is vele? Akikre gondoltam, azok már megkapták. Igy aztán elsősorban Margitka gportálos oldalára vittem el, mert ott nagyon sok blogtársam, fórumtársam nagyon megérdemli. Innen is üzenem Margitka oldalán fórumozó péktársaimnak, (főleg azoknak, akik nem gasztroblogoznak, hogy sok szeretettel nyújtom át részükre e díjat. ..... Akikre elsősorban gondoltam, s ismerem is őket, tudom is hogy nagyon sok és nagyon finom kelt tésztákat készítenek: Limara, Kiskukta, Mary, Moha küldöm Nektek is nagy szeretettel és tisztelettel.

Akiknek mégis továbbadnám


- Maimoni (Praktikák sok gyerekhez)



Pipifasirt zöldséges rizs körettel

Kicsit túlméreteztem a papa diétájára készített préselt pipisonkát. (én és a húsok pedig néha haragban vagyunk, igy most nem kivántuk egymást). Újabb -de még nem maradék- hasznosítás. A préselt -füszeres lében megfőzött pipisonkát- késes robotgép edényébe raktam, hozzátéve 2 db tejben áztatott zsömlét, 2 nyers tojást, 1 mk hétfüszer-sót, 1 tk piros füszerpaprikát, 3 nagy gerezd fokhagymát. 1 perc elegendő volt az összekeveréshez. S hogy tovább is diétás maradjon, nem olajban sütöttem ki, hanem olajsütőben, amelyben akár krumpli, akár hus sütésekor nem feltétlen fontos zsiradék hozzáadása.
Tartósítósztermentes zöldségkeveréket feloldottam 1 liter vízben és ebben főztem ki 1 tasak rizst. Tetejét friss petrezselyemzölddel szórtam és céklával tálaltam.

Igen! Ő az, akiben akár zsíradék nélkül lehet sütni. Amikor hust sütök benne, akkor a középen elhelyezett keverő lapátot kiveszem, és a húsok tetejét bespriccelem egy gondolatnyi olajjal.

2010. február 14., vasárnap

Meggy-szósz kókusztejjel

Folytatódik a diéta, s a tegnapi rakott csirkéhez (ami reggelire és vacsorára volt hivatott elkészülni) ma egy teljesen egészséges meggy-szószt készítettem.
Hozzávlók:
2 kisebb üveg magozott meggy
1 egész citrom (héj nélkül karikára vágva)
5-6 szem szegfüszeg
fahéj
Az egészet pillanatok alatt felforraltam, majd a következőképp süritettem.
1 evőkanál keményitőt belekevertem
1 doboz kókusztejbe és rácsurgattam a gyümölcsre.
Elkavartam, rottyant egyet és máris kész.
Édesítőszerrel tálaltam. (No és nem maradhatott el mellőle a rakottcsirkéből egy jókora szelet)
Elkészitési idő kevesebb, mint 25 perc

2010. február 13., szombat

Rakott (préselt) csirke - bóti sonka helyett :))

Igy járunk, amikor a család 50 %-át "kényszer" diétára fogják, s eme fele nem szereti a bolti sonkákat :)) (Még jó, hogy csak ketten vagyunk :)))
"Kifogunk" 2 kisebb pipit a fagyasztóból, megmosdatjuk, kuktába tesszük, megfelelően -ízlésünknek, no és a diétához alkalmazkodva- füszerezzük és szép lassan megfőzzük.
Jelen esetben sárga, fehér répa, 1 óriási fej vöröshagyma, 2 nagy fej fokhagyma, só (s csak halkan súgom meg, de el ne áruljátok, hogy) egy parányi csípős paprika is került a lébe, ami éppen csak ellepte a pipiket.
Késő este kezdtem el a főzést a legkisebb fokozaton 40 percig, majd lezártam a kuktát és reggelre (még langyos volt és éppen kezelhető a husi) gyönyörüen megpuhult, csontjaitól elvált a hús. Szépen sorba szedtem a pipiket, majd vegyítettem a mellet a combbal, szárnyakkal és a többiekkel, s mindezt a háttérben látható sonkaprésbe raktam, majd a tetejét jól rászorítottam. Kb fél óra alatt az összes benne lévő levet kiszorította, leöntöttem róla, s akár már akkor szét lehetett volna nyitni és szeletelni, de ehhez még vártam fél órát, mert csak akkor értem rá.
A diétázónak ízlik, nektek pedig jó étvágyat hozzá :))))

2010. február 12., péntek

Hát ez ilyen lett

Görög joghurt
Nagyon régen sikerült ilyen jóminőségü joghurtot kapnom, mint ami a mult héten hazakerült, pedig ugyanott és ugyanazt a minőséget vásároltuk. Még jó, hogy minimum 4 nagy pohár volt, igy gyorsan
2 db nagypohár (450 gr-os) joghurtot lecsurgattam. Ahogy a savó elhagyta, még a színe is megváltozott.
S még az is szerencse, hogy ma senki sem látta, de én majdnem a felét bekanalazgattam az itt lévő kistányér tartalmához. Fura egy figura és izlés ! - nem ?
De ha én egyszer így szeretem??? --- meg a sült húst lekvárral :))))
Így szép az élet :-) - meg úgy, ha zajlik :)))