2010. március 2., kedd

Kandírozott narancshéj

Még mindíg nagyon sok narancsot fogyasztunk, keverve: (alma, sárgarépa, sütőtök, citrom, cékla) lé formájában adagoljuk szervezetünknek a C-vitamin bombát. Egy jó ideje már nem kandíroztam, de most ennek is eljött az ideje. Egyszerüen sajnáltam kidobni a kukába a narancs héjakat, pedig most csak 4 db-ot használtam föl.
4 db narancs héját cikkekre vágtam. 3 napon keresztül vizben áztattam, - s naponta többször cseréltem alatta a vizet. Most nem szedtem le a narancshéj alatt lévő fehér részt. Próba, szerencse - jól sikerült! A narancshéjról leszürtem a vizet, lemértem.
20 dkg narancshéjhoz
40 dkg cukrot adtam,
1 dl vizet ráöntöttem
és elkezdtem főzni.
Mindaddig -lassu tüzön- főztem, amig teljesen átlátszóak lettek a gerezdek, s a narancshéjak jól megpuhultak, s szinte duplájára duzzadtak. Ez kb 3 óra hosszáig tartott. Ráért főni, nem kellett ránézni, kavargatni. Szinte magától elkészült.
Kiszedtem a léből a narancshéjakat és kristálycukorban meghempergettem, majd eg tányérra raktam szikkadni.
A lábasban maradt levet elneveztem (először narancs szirupnak, majd) amikor üvegbe öntöttem, teljesen úgy nézett ki, mintha méz lenne. Azt hiszem már meg is bántam, hogy szük száju üvegbe töltöttem, mert amit az alábbi kép is mutatja, tényleg mézsürüségü, isteni izü, valóságos narancs-mézem kerekedett ki, s ez a narancshéj "mellékterméke" - húúúú micsoda aroma, s már azon gondolkodom, hogy melyik sütemény összetételét fogja gazdagon ízesíteni. De menetközben egyéb ötleteim is támadtak vele, ezért az egyik részét üvegbe, a visszamaradt másfél decit pedig egy kiöntőbe raktam, mert ezzel valami furfangos dolgot képzelek elkövetni. Remélem, hogy elképzelésem nem lesz valami nagy baklövés, maximum egy kicsit kábító lesz :) Ami az üvegben van, az 2,5 dl.
S még további 1,5 dl sürü "narancsmézem" született. Na ebből lesz majd még valami :-))))
S íme a 4 db narancshéj összes terméke, amit ha jól kiszámolnék talán még 300 Ft-ba sem került, vagy talán annyiba? ki tudja? A narancs kilója aránylag most kedvező volt, s az egészhez kb 60 dkg cukrot használtam el, na és egy kevéske kis vizet:-)) Azt hiszem érdemes számolni.





9 megjegyzés:

  1. Mary! ma lekontrolláltam a "hamis" narancsmézemet, hát valami isteni finom.

    VálaszTörlés
  2. Ez mindenképp kipróbálom. Köszönet a tippért.

    VálaszTörlés
  3. Jucy! Ha szirupot is csinálsz, jó bőszáju üvegbe tedd, mert istenien sürü :))

    VálaszTörlés
  4. Ha a szirupot jégkockatartóba öntöd, és kifagyasztod szuper kockacukrod lesz!:)))

    VálaszTörlés
  5. Szepyke! egy tünemény vagy. Amik a narancshéjról lepotyogtak, már akkor sejtettem, hogy milyen izletes kockacukor lehet belőlük :))) Vissza is olvasztottam, s Lett, mert amit nem üvegbe raktam, gyorsan kellett valamit kezdeni vele és éppen kéznél volt egy jégkockatartó :))

    VálaszTörlés
  6. Mindjart egy napja azik az en narancshelyam is :) Az a kerdesem, hogy a dkg az az aztatott narancshelyra vonatkozik-e? Vagy le kellet volna merjem azelott hogy beaztattam.
    Koszi, Katiza

    VálaszTörlés
  7. Szia Katiza! amikor az utolsó vizet is leöntötted róla, akkor mérd le (viz nélkül, tisztán a narancshéjat) és ugy add hozzá a cukrot. Az enyém 20 dkg narancshéj volt és 40 dkg cukrot adtam hozzá. Sok sikert Neked :))

    VálaszTörlés