2010. április 30., péntek

Nyuszi vadasmártásban zsemlegombóccal

Két nyuszi lapúl(-t) a fagyasztó szekrényben, s most ebből készült egy nagyon régen nem főzött fincsi kis ebédünk.
Szeretjük a nyuszit, mert elég sok variációban el lehet készíteni, nem kövér, és gyönyörű hófehér húsa van, s ráadásul még egészségesebb is, mint bármelyik bőrös, szőrös kettő vagy négylábú :)
2 db combot, és egy fél gerincet vettem elő, s készítettem el.
A húsokat (baromfi) füszerkeverékkel megszórtam, sóztam, rákarikáztam egy fej lilahagymát, citrom- és sokfüszeres olajat csepegtettem rá. Betettem a hütőszekrénybe és egy éjszakát ott pihent.
Sütőedénybe helyeztem, s kb 40 perc alatt 180 fokon jó puhára, kivül pedig piroskásra sült.
Zsemlegombóc:
(adott volt egy sótlan kenyerem, amit felkockáztam és megszárítottam)
3 db tojást felvertem, megsóztam,
1 csokor petrezselyemzöldet apróra vágtam és beletettem a tojásba,
2 marék kenyérkockát is hozzáadtam, majd annyi
lisztet, hogy jó kis (keményebb) formázható masszát kapjak.
A vizet feltettem forrni, (ebbe is tettem sót, s pici olajat). Amikor a viz forrt, vizes kézzel gombócokat formázok a masszámból (most kanállal adagoltam) s a lobogó vízben kifőztem.
Vadasmártáshoz:
3 szál főtt sárgarépa
1 kanál mustár
1 pohár tejföl
cukor, bors, só
Ezeket botmixerrel összekevertem.

5 megjegyzés:

  1. Bár nyuszikát nem eszem, de guszta. Lehet hogy más husival kipróbálom, úgy sem készítettem még vadast

    VálaszTörlés
  2. Én szeretem a nyuszikát igaz csak 1x ettem az volt már 7 éve!
    Ezt viszont megkóstolnám! Van még?

    VálaszTörlés
  3. Bianka! Én, illetve mi nemcsak nyuszihoz szoktunk vadast és zsemlegombócot készíteni, de most éppen kapóra jött, vagyis pihent a nyuszi.

    Mary! Akkor éppen itt az ideje hogy újra megkóstold. Küldenék Neked, de azok még fagyoskodnak a mélyhütőben :) :)
    Lacusom hétfőn éppen arra fog járni felétek. Meghosszabbodott a szabadsága hétfőig, mert egy balulsikerült dolog miatt sajna hétfőn tud ügyet intézni az Árpád hid alatt :) :) Ha ezt előre tudtuk volna, akkor még az is elképzelhető lett volna, hogy meglátogassalak.

    VálaszTörlés
  4. Köszi Vikikém nagyon aranyos vagy! Árpád híd közel van hozzánk úgy 10-15 perc autóval!

    VálaszTörlés
  5. Mary! a Bécsi út 81-ben voltak. Az is közel van? Ne adj isten, hogy újra kelljen menni, de ha mégis beütne a krakk, akkor tuti meglátogatnálak :))

    VálaszTörlés