2010. május 19., szerda

Főtt Zsömlék, kiflik, maradék lisztek

Válogattam a kamra polcain a lisztes zacskók között. Mint ismeretes és már oly sokszor írtam, én a kenyér és péksüteményekhez Tótkomlósi BL 80-as kenyérlisztet használok, de egy jó ideje átálltunk a teljes kiörlésü tönköly búza alkalmazására is, persze adok hozzá tótkomlósi lisztet is. Én bevallom nem nagyon voltam híve a sötét barna színü kenyérféleségeknek, de már igyekszem megbarátkozni velük. Elképzelhető, hogy már elcsépelt dolog leírni és olvasni, hogy igen, igen, mert ez az egészséges. Nem lehet figyelmen kivül hagyni viszont, hogy ez tényleg be is bizonyosodott, s érezzük jó hatását szervezetünkön.
Most viszont terepszemlét tartottam és a még -zacskóban- meglévő különböző maradék lisztjeimet is igyekszem beleépíteni a péksüteményekbe, kenyerekbe.
Most Graham, Teljes kiörlésü Rozs, és BL 80-as kenyér lisztet alkalmaztam, s ráadásúl a zsemléket kifliket sütés és egy utolsó rövid kelesztés előtt szódabikarbónás mézes -forrásban lévő- vízben megfőztem. Nagyon jó hatással volt a tésztára. Héja hallhatóan ropogós, belseje foszlós, míg a szép piros-barnás színét a vízben feloldott 1 kanál méztől kapta.
Hozzávalók:
Kovászhoz:
20 dkg tönkölybúza nyanya, amit az előzőleg sütött kenyértésztából vágtam le az utolsó dagasztás után, s raktam egy zárható edénybe, s hütőben vár a következő sütésig.
20 dkg frissen őrölt tönköly búza liszt,
2 dl langyos viz,
1 tk barna cukor,
1,6 dkg friss élesztő
(Megjegyzés: 10 dkg hozzáadott nyanya 1 dkg élesztőnek felel meg, ezért adunk kevesebb friss élesztőt a tésztához.)
Fakanállal elkeverem, tetejét kissé megszórom liszttel, letakarom és 2-3 órára félre teszem, olyan jó kis habos legyen, akkor már eléggé feléledt a kovász.
Kenyértésztához:
Dagasztóedényben a következők szerint rakom az anyagokat.
3 dl langyos viz
2 evőkanál olaj
1 dkg élesztő,
az elkészült, felfutott kovász,
10 dkg graham liszt,
10 dkg teljes kiörlésü rozsliszt,
50 dkg BL 80-as kenyérliszt,
2 dkg só,
1 dkg barna cukor,
3 dkg búza sikér (ez a hozzáadott barna lisztek sikértartalmának növelése miatt)
3 dkg burgonya pehely (elhagyható)
1 fél mokkáskanálnyi aszkorbinsav (vagy 1 evőkanál 10 %-os ecet) --elhagyható-
Elkészítése a hagyományos módon akár kenyérsütőben, akár dagasztó gépben történik. 20 perc dagasztás, 10 perc pihentetés, majd ujból egy 8-10 perces dagasztás következik.
A második dagasztás után levágok a tésztából 20-30 dkg-ot és ezt teszem el a következő sütésig nyanyának.
Lisztezett kelesztőtálba rakom, jó duplájára hagyom kelni. (ebben a hüvösebb időben akár 2 órát is kelhet) Minél hosszabb ideig, és hüvösebb helyen kel, annál jobb lesz a tésztája. (Sőt úgy is el lehet készíteni, hogy a nyanyát, a kovászt este elkészíteni, hütőbe rakni és reggel folytatni a sütést)
A megmaradt tésztát egyforma darabokra ( kb 12 dkg-osak) vágtam, s egy részéből zsömléket, másik részéből kifliket formáztam, sütőpapiros tepsire raktam és letakartam, fél órás pihentetés következett.
Egy lábasban felforraltam kb 3 liter vizet, beletettem egy evőkanál mézet, és egy teáskanál szódabikarbónát. Amikor már majdnem forrponton volt a viz, akkor a zesemléket kettesével belehelyeztem a vizbe, mindkét oldalát kb 30 másodpercig tartottam a vizbe. (A kifliket egyesével főztem, mert kettő nem fért volna el) Szürőkanállal alányúltam és mindjárt a tepsire raktam ki a megformázott zsömléket és kifliket. 30 percig pihentek a tepsin.
Közben bekapcsoltam a sütőt, 200 fokra előmelegítettem, a zsömléket bevagdostam, szezám-maggal megszórtam
A zsömlék már itt sülnek a sütőben.
A kifliket nem vagdostam be, s tetejüket lenmaggal szórtam meg.


S ime: 25- perc után a kisült eredmény. Egy tökéletesen barna belsejü, külső héja a méztől isteni ropogós és szép piros

Amikor kisültek, rácsra raktam őket, és itt hagytam kihülni.










8 megjegyzés:

  1. Mesések! Egyetértek az előttem szólókkal! Profi vagy Vikikém!
    Egyszer régen én is sütöttem evvel a módszerrel, na de nekem nem lettek ilyen csodásak!
    Mentettem a receptedet, én is ilyen szépeket akaroook!:-))

    VálaszTörlés
  2. Viki, ezek szédületesen néznek ki, utazhatok hozzád megkóstolni őket?

    VálaszTörlés
  3. Micsoda színük lett! Gyönyörűek lettek!

    VálaszTörlés
  4. Na ezek igazán jól sikerültek!

    VálaszTörlés
  5. Viki, valami csodásat készítettél! Én kiflit csináltam igy, de a színe közel sem volt ilyen. Tehát méz kell bele. Holnap el is készítem!Köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. Bianka! ari vagy :))

    MaryM! köszönöm

    Latsia! Köszönöm, én gondolom, hogy a vizbe tett méz tette meg a hatást. Próbáld ki :))

    Kata! Köszönöm. Igyekeznek kell mert már csak 1 db van :))

    Moha! Nagyon szépen köszönöm :))
    ...itt vigyorgok ám, kitört belőlem az örömmámor----

    Juci! Köszönöm, s ez így igaz :))

    Margó! Köszönöm. Én is abból indulok ki, hogy máskor amikor főzötten készitettem nem volt ilyen gyönyörü.
    Most ebben a borús időben meg akartam édesíteni az életem, lehet azért került bele méz :)) S szerintem is ettől lett ilyen.
    Azt elfelejtettem leirni, hogy azért nem lett ám édes, csak nagyooooooon finooooom :))

    VálaszTörlés