2010. május 19., szerda

"Néger" muffinok meggyel :-) :-)

Azért az már nem lehet, hogy minden hétvége így kiszúrjon velem, no meg a családommal is. De nem is akarom a következő posztjaim megelőzni ezzel a "csúfsággal", csak annyira el voltam keseredve :-) hogy egyszerüen csakis valami édességhormon változtatott volna az elmúlt hétvégi események negatívumai után, rajtam és az időjárás okozta szörnyü helyzeten :-)
Átvészelve, átélve és túl élve a legnehezebbet, s már-már el is felejtve, a múlt hétvégére úgy terveztem, hogy összehozunk valami jó kis grillpartit. Ehhez ugyebár az ennivalókat, elő kell készíteni, bepácolni a húsokat. Ezzel meg is lettem volna, szépen várták a hétvégét és a jóidőt a hütőszekrényben. Hétvége eljött, a jó idő elmaradt. Igy teljesen át kellett alakítani az egész hétvégi, napi programokat. Na de az édesség utáni vágyam az azért nem múlt el.
Én nem vagyok egy nagy muffinevő, de mégcsak sütő sem. Mégis ez bizonyúlt a legalkalmasabbnak, hogy mielőbb kielégítsem szervezetem igényét, helyrebillentsem kissé megzilálódott lelkivilágom :) :-) Na persze, ha ez is úgy sikerült volna, ahogy tervezem.
Elővettem egy alap muffin receptet, gondoltam megspékelem egy kis csokoládéval és a közepébe még teszek egy kis gyümölcsöt. Eső szakadt, garázsba kimenni szétázás nélkül szinte lehetetlen, igy aztán a kamrában lévő meggybefőttből került a muffinok közepére egy-egy szem.
Csak ott volt az a zacskó csokoládé golyó is, ami belekerült, s hogy miért ennyi? hát mert csak kevéske maradt volna ha csak a recept szerintit teszem bele. Úgy gondoltam, ne maradjon: hozzáteszem az egészet. Na ezt nem kellett volna. Izre, fantasztikus lett, de a sok-sok csokigolyóktól kissé "megbarnultak".
Jaaaa! és nehogy már egy adagot keverjek be!!!! -- mindjárt duplát !! - persze semmi baj sincs MÁR vele, mert abból a 24 db-ból talán 4-5 db van! Azért mégsem lett ez olyan rossz :-)
24 db-hoz: (ahogy én elképzeltem és megcsináltam)
20 dkg liszt
1 kisebb csomag sütőpor
20 dkg cukor (ajánlatos szerintem porcukor)
20 dkg vaj (nekem most margarin volt)
4 db óriás tojás (ezt a szomszéd tyúkja tojta) :-)
A fenti hozzávalókat robotgéppel jócskák kikevertem (de a cukrot elfelejtettem megdarálni)
Ez olyan egyszerünek tünt, hogy elkezdtem tovább kutatni a kamrába, s rátaláltam két csomag tömör csokigolyókra. (lemértem és majdnem 30 dkg volt)
Ezt is hozzákevertem (de ezt már egy kanállal, nem szerettem volna, ha az egész összetörik a tésztában)

Elég sürünek tünt a tésztája, ezét mégtovább kutattam, jöttek a meggybefőttek, s még találtam egy flakkon kék áfonyaöntetet.
Az áfonyaöntetből 3 evőkanálnyit belekevertem. No igy már tetszett a tésztája.
Belekanalaztam a formákba a tésztát, tetejükre egy-egy szem magozott meggyet tettem. A sütőmet 160 fokra felmelegítettem (vigyázat!!!! az én sütőm mindig sokkal alacsonyabb fokozaton süt, ezért szerintem más sütőknél (ez tapasztalat) szerintem kell biztos a 180 fok, s 20 perc alatt elkészültek a NÉGYER-CSÓKRA hasonlító csokigolyós meggyes, áfonyaöntetes muffinjaim.
Be kell valljam, amilyen ronda, olyan isteni finom :-) ------- de azért legközelebb a cukrot is megdarálom, a vajat is langyosan fogom hozzáadni, és megpróbálom magam fékezéssel arra buzdítani, hogy érdemes kivárni azt a plusz negyed órát, hogy minden hozzávaló alkalmas legyen a muffin készítésre, mert azért ha mindezeket kivárom, szerintem sokkal szebbek lettek volna.

3 megjegyzés:

  1. De a belseje meg nagyon guszta :)))

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nagyon guszták lettek a muffinjaid Viki! :)
    Mindmegenném ;). És a csokiból soha nem elég... :)

    VálaszTörlés
  3. Drága Biankám ! azért örülök, hogy vígasztaló szavaid a belsejébe kerültek :-) :-)

    Ami! Azért neveztem el NÉGER-eknek őket, hogy legalább legyen valamihez hasonlítani. De ne izguljatok már egy darab sincs a 24-ből :))
    Majd legközelebb nem kútfőből, hanem receptből csinálom :))

    VálaszTörlés