2010. július 14., szerda

Gombás rizs - rántott sajt - kovászos ubi

Nálam aztán ritkán fordul elő, hogy nem szeretek a konyha környékén szöszmötölni. Na de ez a forróság még az evéstől is elvette a kedvem, kedvünket. Minden nap megküszködöm, hogy csak egy félórányit kelljen a főzéssel bajlódnom.
Ilyenkor jönnek jól azok a dolgok, amikor hüvösebb és ráérősebb napokon félkészen a fagyasztóba rakok.
S miután a sütőfóliát is kitalálták már, az olajszagot sem kell elviselni.
Mindösszesen a rizst és a gombát kellett kicsit babusgatni, de ez nem volt veszélyes sem időben, sem energiában.
A gombás rizshez:
Vokba 1 kanál kacsazsíron 1 fej apróra vágott vöröshagymát, 2 óriás fej felszeletelt gombás, picit megsózva megpároltam, majd kb negyed óra mulva, amikor már a levét is majdnem elfőtte , akkor kevés piros füszerpaprikával szineztem.
Ezalatt az idő alatt 1 tasak előfőzött rizst egy külön kis lábasban sós vizben megfőztem. A gombára még tettem kb fél deci vizet, forráspontnál beleraktam a rizst, elkevertem, s még jó 5 percig fedő alatt puhult a rizs.
Kicsit régebben rántott trappista sajtot készítettem. Na ilyenkor ha mindenből bőségesen van itthon, akkor többet készítek és bezsacskózva mennek a fagyasztóba. Igy járt az én sajtom is. Annó bepaníroztam őket, hagytam kicsit a szabadlevegőn, hogy szikkadjon rajta a panír, majd enyhe mozdulattal egy dobozba téve, rétegenként sütőpapirral elválasztva landoltak a fagyasztóba. Sütés előtt nem olvasztom ki őket, hanem sütőzacskóba teszem, bekapcsolom a sütőt és (nálam) 180 fokon kb 15 perc alatt készre sütöm.
Az csak természetes, hogy kovászos uborkával tálaltam :))))))


3 megjegyzés:

  1. Nem is kell ennél több. Nyammi

    VálaszTörlés
  2. Imádom a rántott sajtot!
    Az én első idéni kovászosom most készül, már alig várom, hogy megkostoljam.

    VálaszTörlés
  3. Bianka! szerintem sem :)))

    Juci ! Mi is nagyon szeretjük mindkettőt. Épp most rendeltem meg a következő uborkamennyiséget :)))

    VálaszTörlés