2010. október 27., szerda

Cékla és sütőtök - avagy, ami a zöldségléből kimaradt........


Igértem, hogy a cékláról és a sütőtökről irok, amelyek ugye kimaradtak a frissen facsart zöldségléből. Kimaradt, kimaradt..... de hát nem én akartam igy. Viszont ebben az évben ez szinte már kezd megszokottá válni, hogy valami konyhai, és egyéb eszköz csak úgy engedély nélkül bedöglik nálam. Na de nem huzom tovább az időt.
Annak rendje, módja szerint az összes zöldségféle megtisztitva várt a facsarásra. Egy db cékla és kb ugyanennyi sütőtök viszont ezt a tekerést meguszta, s igy lett belőlük, egy isteni finom savanyuság, vagy saláta. Bárhogy nevezhetjük.
Hozzávalók
1:1 arányban cékla és sütőtök
kevéske só
köménymag (a cékla és sütőtök mennyiségétől függő)
Édesitő szer (de nekem elég volt a sütőtök édessége)
Ecet tetszés és izlés szerint
Az 1 db céklát négyfelé vágtam, majd vékonyra felszeleteltem. A sütőtököt is hasonló darabokra, de picit vastagabbra vágtam.
Egy lábasba raktam a felszeletelt céklát, annyi vizet öntöttem rá, hogy ellepje. Parányi sót adtam hozzá, s egy mokkáskanál köménymagot. (Édesiteni utólag szoktam, de ez itt most elmaradt). Kb negyedóra fővés után -ekkorra már a cékla is összébb esett, puhult- hozzáadtam a sütőtök darabokat. Ugy kevertem össze, hogy lehetőleg a sütőtök szeletek legyenek alul.
A fedőt a lábasra tettem, hagytam, hogy lassu mozgással fedő alatt puhuljanak. Kb még fél óra kellett ahhoz, hogy el is készüljön. Lefedve hagytam kihülni, közben még puhult is.
Még szerencse, hogy édesités előtt megkóstoltam. Ugyanis a sütőtök olyan édes volt, hogy egyáltalán nem használtam ehhez a salátához sem cukrot, sem édesitőt. Ekkor már csak az izlésünknek megfelelő ecetet adtam hozzá.
A sütőtök tökéletesen átvette a cékla szinét, csak parányival lett halványabb nála.
Ajánlom kipróbálni. Lényeg, hogy a sütőtököt később kell hozzáadni a céklához, mert puhább és hamarabb fő, mint a cékla. Aki édesebben szereti, az természetesen használjon megfelelő édesitőszert.
Akkora bátorságot kaptam, hogy hamarosan el fogom késziteni a sütőtökből és külön a céklából télire az ivólevet. Ha elkészültem velük beszámolok róla.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése