2011. július 25., hétfő

Banánkrémes tekercs


 Múlt szombaton sütöttem két rúd pávaszemet. Állítólag nagyon finom volt, de olyan rondán nézett ki, hogy még azt sem érdemelte meg, hogy lefotózzam, amit azóta már sajnálok.
Persze nem nyugodtam bele, hogy az így sikerült, ezért ma -lévén itt a tél- bekapcsoltam a sütőt és gondoltam egyet, és egy gyors piskótát összehoztam és bele egy egyszerü, de annál finomabb krémet, Na ez talán már fotogénebbre sikerült :)


A hozzávalók :  7 tojásból piskóta

7 tojás
4 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaó
7 kanál cukor
1 teáskanál sütőpor

A tojásokat kettéválasztani, fehérjéből pici sóval kemény habot verni. Menetközben hozzáadni a 7 kanál kristálycukrot.
A lisztbe belekeverni a sütőport és az 1 evőkanál kakaót. Robotgépet kisebb fokozatra állitani és hozzákeverni a kakaóporos lisztet.

Sütőpapirral bélelt tepsibe önteni, 180 fokon 15 perc alatt készre sütni.

Krém:
1 csomag főzős vanilia pudingpor
3 kanál cukor
4 dl tejben sürüre főzve.

Amikor kihült,  2 db jó barnára  érett banánt hozzáturnixoltam.

A piskóta kisült, vizes konyharuhába tekertem, s kb 2 percig benne hagytam, majd megkentem a krémmel, s ujra felhengergettem a piskótát. Ujra betettem pihenni a hütőbe.
Már csak szeletelni és fogyasztani kellett.

Na ezzel már ugy ahogy kiegyeztem :)

9 megjegyzés:

  1. Drága Vikikém, én nagyon is kiegyeznék ezzel a finom piskótatekerccsel, de hiába nem érek el odáig. Így csak legeltetem a szemeimet, és nagyok nyelek közben.

    (Hamarosan összeszedem magam, és írok neked. Addig is puszillak.:))

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nagyon gusztusosra sikerült, elégedett is lehetsz vele. A banános krém nagyon jó ötlet:)Biztos, hogy kipróbálom, gyakran készitek piskótatekercset.

    VálaszTörlés
  3. Viki ebből Tiborommal kérnénk 1-1 szelettel!:D Nagyon guszta lett!

    VálaszTörlés
  4. Én nem vagyok ilyen szerény, egy egész tányérral szeretnék... :)
    Guszta! :)))))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszta lett, finom lehet ezzel a krémmel! Még nem ismerem ezt a fajta krémet, de kifogom próbálni mert az érett banánt is nagyon szeretem, akkor a krémbe csak jó lehet!

    VálaszTörlés
  6. Még sosem készítettem tekercset, de nagyon jól hangzik.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jól hangzik az a banánkrém! Nálunk nem igazán van kelete a piskótának, mert férjuram szerint túl száraz, amiben nincs krém! :) Otthon csak lekvárral kentük a piskótatekercset. De ez a banánkrémes változat szerintem még a Neki is bejön! No, majd kipróbálom, hátha! :)

    VálaszTörlés