2012. július 5., csütörtök

Graham kenyér


Esküszöm, hogy nem TERIKÉT akartam utánozni - meg sem próbálnám, mert Ő utánozhatatlan - de eszméletlenül izgatott, hogy lehet egy kenyér ennyire magas? Azt is tudom, hogy Terike fehér kenyeret süt, ebből adódik, hogy a fehér kenyerek sokkal lazábbak tudnak lenni, mint amiket én sütök, pl: graham, vagy rozskenyér. Akkor is izgatott és gondoltam valami lehet abban, hogy másképp van bevágva a tészta. Én azt hiszem, hogy itt lehet a "kutya elásva" :)) Azt azért meg kell jegyezzem, hogy én még rajzolni sem tudok - soha nem is tudtam - nemhogy pengével, szabad kézzel,  mintát készítsek egy kelő kenyértésztára. Mindegy ! - megpróbáltam. Ez sült ki belőle, legnagyobb örömömre.



 Ez volt az első kenyér, amivel próbálkoztam, ez egy graham és rozsos változat. Ez annyira jól sikerült, hogy alig vártuk, kihüljön, megvágtuk, s itt lévén a gyerekek alig maradt belőle, de még a fotózása is lemaradt. Következett, hogy újra ki kell próbálni, mert nem hittem a szememnek.


Ez a kenyér a hagyományos graham-rozsos  kenyerem. Semmit sem változtattam az összetételén, a két kenyér között mégis óriási a különbség. Receptje ITT található.  Viszont a bevágását teljes mértékben megváltoztattam Terike mintájára, s miután ez már a harmadik, vagy a negyedik kenyér, amit így vágok be sütés előtt és mindegyik ilyen csodálatos magas, csak arra tudok következtetni, hogy szépségét, magasságát a bevágástól kapja. Graham és rozs liszt is van benne, s ennek ellenére óriásira nőtt meg.


Csakis arra tudok gondolni, hogy itt valóban, és főleg az oldalánál lévő körbevágás miatt tud ekkorára nőni. Egyszerűen, amikor pengével körbe metszem, mire körbe érek a bevágással más emelkedik.
Terike ! köszönöm az ötletet, csak még annyi lenne a kérdésem hozzád, miért van ennek a fajta kenyérnek teljesen más íze? Valami fantasztikus ! Egészen más, finom ropogós héjú és olyan igazi-igazi kenyér !!!!

10 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Csodás lett a kenyered! Szemezek én is ezzel a módszerrel, annyi különbséggel hogy én még úgy hogy kovásszal csináljam nem is próbáltam.Várok egy kicsit hogy hűvösebb legyen az idő aztán hajrá!!

    VálaszTörlés
  2. Viki, csodás lett a kenyered! Szép magas, és a mintázata is nagyon rendben van! :)
    Igazán nem kell szabadkoznod, amiért Terike után megpróbáltad ezt a technikát, hisz folyamatosan tanulunk egymástól valamit, és ez olyan jó! :)

    VálaszTörlés
  3. Évikém! köszönöm szépen. Nekem most eszembe sem jutott a kovász. Képzeld el, ha még kovász is van benne, akkor nem tudom miben kisütni. Igy is alig fért bele a jénaiba.

    VálaszTörlés
  4. Szemi ! Köszönöm szépen. Esküszöm nagyon izgatott, hogy Terike kenyerei miért olyan magasak? Én most is azt mondom, hogy az oldalbevágással már sokat segítünk a tésztának.
    Lehet, hogy ez rejtély marad, de én ezután igy vágom be a kenyértésztáim :)

    VálaszTörlés
  5. Viki gyonyoru szep lett a kenyered:)

    VálaszTörlés
  6. Csatlakozom az előttem szólókhoz, és még egy plussz löketet adtál, hogy a nyáron én is kenyérsütésre adjam a fejem. Még kenyérformám is van:)

    VálaszTörlés
  7. Drága Vikim!
    Gyönyörű kenyeret sütöttél!
    Ha tudnád mekkora örömet szereztél ezzel a kenyérrel!
    Boldog vagyok,hogy végre valaki megpróbálta és örömmel veszem,hogy az én ötletem van benne!
    Mint látod, nem titkolok el semmit, sőt közhírré teszem még videón is,hogyan csinálom én. Pont az a célom,hogy ne csak nekem legyen öröm a kenyérsütés!
    Szívesen osztom meg veletek és ha találtok valami ötletet, nyugodtan vigyétek, persze cserébe szeretném tudni az sikerélményeteket is!
    További sikereket és gyönyörű kenyereket!
    Puszi Terike

    VálaszTörlés
  8. Katikám ! Köszönöm szépen
    Nagyon sokan azt hiszik, hogy a kenyérsütés valami ördögi dolog, pedig hidd el nem az.
    Én már több mint 20 éve itthon sütöm a kenyereinket, és évről-évre egyre kevesebbet foglalkozom az előkészítéssel, mint régen.
    Nem babusgatom már a tésztát annyira, Persze a jó dagasztás, a kelesztés kell neki, de ezt mind megteszi egy gép és maga a tészta.
    Egy ilyen kenyér effektiv időigénye 15 percnél nem több. Érdemes kipróbálni, s meglátod milyen hamar meg lehet vele "fertőződni" :)
    Sok sikert kívánok Neked hozzá.

    VálaszTörlés
  9. Terikém ! mindgyá megríkatsz, olyan örömet szereztél nekem. Végtelen hálás vagyok Neked, magamnak meg azért, hogy hozzá fogtam és nem halogattam tovább. Fantasztikus öröm nézni, látni, ahogy a bemetszett kenyér a jénaiban elkezd nőni, aztán meg izgulni, belefél ? - nem fér bele ? - mit csináljak ?
    Igy jártam ezzel a legutóbbi kenyérrel is. A végén már ott kuksiztam a sütőajtót, mikor kell lekapni a jénai tetejét. Hát éppen egy milliméter választotta el a kenyértől, de sikerült, s nagy örömünkre isteni finom kenyeret eszünk.
    Mégegyszer köszönöm Neked, hogy ilyen lelkes vagy és tényleg nagyon megosztó.
    Puszi

    VálaszTörlés