2012. augusztus 1., szerda

Zöldséges finomság vörösáfonya lekvárral

Hús nélküli ételekre vágyom, amióta csak beköszöntött ez a forró nyár. Na meg a fagyasztó szekrényt is megtekintve, kinn is - benn is fél-fél zacskó zöldség. Mit is kellene vele kezdeni? Jött az ötlet előtte, hogy tócsnit sütök, aztán tovább variáltam, s ez lett belőle.

Hozzávalók

Zöldbolsó, kukorica, sárgarépa kocka, karfiol. Ezeket sós vízben - tartósítószermentes szárított zöldséggel - puhára főzzük, majd kihűtjük.

 Amíg hűl a zöldségkeverékünk, elkészítjük a további hozzávalókat

Olyan tészta féleséget készítünk, amelyik hígabb, mint egy nokedli, de sűrűbb, mint egy palacsinta tészta.
3 db egész tojást fűszereztem sóval, kevés fehér borssal. 1 db közepes lilahagymát, 3 gerezd fokhagymát  nagyon apróra összevágtam és ezt is hozzáadtam a tojásokhoz. Volt a hűtőszekrényben 1 db egész nyúl májam, ezt megtisztítottam, elkapartam, s ez is belekerült a tojáskeverékbe. Hígítottam 3 nagy evőkanál  tejföllel, kb 2 dl tejjel, majd annyi lisztet adtam hozzá, hogy a fent leírt tészta minőséget elérjem.
 A kihült zöldségeket belekevertem a masszába. Egy serpenyőben olajat melegítettem és egy nagyobb kiszedő kanállal adagoltam a forró olajba.
Mindkét oldalát szép aranybarnára sütöttem. Tálalásnál vörösáfonya lekvárt tettem mellé. Isteni finom volt. Ez a mennyiség egy óriási adag lett, de már megkóstoltuk hidegen is, úgy is nagyon fincsi. Érdemes kipróbálni.

8 megjegyzés:

  1. Ez milyen finom! Nagyon ötletes! Én tartárral enném, de lekvárral is fincsi lehet! :o)

    VálaszTörlés
  2. Krisz !!! Köszönöm. Mosolyogtam, ahogy olvastam, amit írtál, ugyanis az asztalra volt készítve a tartár, a mustár és közben jutott eszembe a lekvár. Jó döntés volt !!!!

    VálaszTörlés
  3. most azt áruld el gyorsan-gyorsan, hogy vörösáfonya lekvárod honnan van?
    nálam ez a lekvárok lekvárja. és nem hinném, hogy valaha bármi más kiütné a trónról.
    az üveg alján az utolsó 2 ujjnyit senki nem meri elfogyasztani, mert félnek tőlem. ennél az egynél jogosan.

    VálaszTörlés
  4. Évikém ! Sejtettem, hogy nem a karfiolra vagy kiváncsi :)))))))
    Félre a tréfát: a LIDL-ben szoktam venni. Most nekem is ez az utolsó üveg, hát remélem kapok. Viszont most jut eszembe, hogy pár hete a TESCO-ban is láttam.
    Egyébként nálunk is vérre menő vita van a lekvár utolsó falatjáért :))))

    VálaszTörlés
  5. Azt a mindenit! De kaja!

    VálaszTörlés
  6. Ezt én elviszem Vik az én hús alig evő Kisebbikemnek elkészítem!:-)
    A lekvár az csak időszakosan kapható a LIDL-ben?

    VálaszTörlés
  7. Csavi ! elkezdhetet készíteni. Isteni !

    VálaszTörlés
  8. Nellikém ! Vigyed, és csináld :) Biztos fog ízleni. Ne óvatoskodj a sózással, mert nem tudom hova tűnik belőle a só, de az enyém, majdnem sótlan lett !!!!

    Ma voltam a LIDL-ben és láttam is hogy van. Elképzelhető, hogy még az időszakos korszakból maradt.
    Viszont pár héttel ezelőtt a TESCO-ban is találkoztunk vele, sőt a Pennyben is.
    Jó sütögetést :)

    VálaszTörlés