2013. január 3., csütörtök

Gombás sertésragu



Keményen elkezdtem gondolkodni, hogy valami gomba termesztést kellene beindítani a ház körül, mert nálunk nagyon sok ételbe belekerül a gomba.  Ez a ragu is egy egyszerű brassóinak indult, aztán a végére ez lett belőle. Ezért ne kérdezze meg senki tőlem reggel, hogy mi lesz az ebéd, mert még menet közben is változhat totál más irányban. Itt a változtatás azért inspirált, mert kevésnek tartottam a huskockákat, gondoltam nem lesz elég, s akkor elő a gombát a zacskóból. Na persze igy meg az jött ki belőle, hogy még a mai ebédünk is megoldódott, mert tegnap nem birtuk megenni az egészet. Levesnek is egy kis maradék gyümölcsleves volt, elpártolva a hagyományoktól nálunk uj évkor nem került lencse az asztalra, mert már nem kivántuk, de bizony az a jó kis alma és eredi vegyes gyümölcs nagyon finom levest alkotott.
 
És akkor a hozzávalók, s az elkészítés.
 
35 dkg sertéscomb kockára vágva
3 gerezd fokhagyma
mokkáskanál fehér bors
1 kanál mangalica zsír
 
Ebből készült volna a brassói, de jött a többi hozzávaló
 
20 dkg fagyasztott szeletelt gomba.
 
A zsírt felolvasztjuk jó forróra, s a kockára vágott húsokat beletesszük, fehéredésig piritjuk fedő alatt. Hozzáadjuk a felszeletelt fokhagymát, a fehér borsot.
Lefedjük és hagyjuk, hogy a már levet eresztett hús kezdjen puhulni. 10 perc elteltével hozzáadjuk a szeletelt gombát is.
 
éééééés, éééééééés, és akkor jött a további ötlet, mert ránézve ez nem volt elegendő 2 személyre (elvileg!!!! -  gyakorlatilag  egész más lett a helyzet)
 
A hús és a gomba  kb 80 %-ban már megpuhult, s ekkor
 
1 evőkanál lisztet rászitálunk
1 mokkáskanál pirospaprikát beleteszünk,
1 nagyobb babérlevél is belekerül.
 
Gyorsan  2 dl vízzel felöntjük, összekavarjuk és kavargatás mellett készre főzzük.
Ha nagyon sűrűsödne, akkor még vizet adunk hozzá. Én még 2 dl-el pótoltam, s így nagyon finom és jó sok szaftja lett a gombás húsnak.


 
Amíg a -brassóinak indúlt- ragu elkészült, addig egy jó nagy adag sós, olajos lobogó vízben 20 dkg orsótésztát kifőzünk. Tálaláskor a tésztára szaftot merünk, s a tetejére rakjuk a hús és gomba szeleteket. Nagyon finom lett ez a véletlenül alakult ragu.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Ma én is gombára voltam kiéhezve így én is azt főztem.Nagyon szeretem ezt a fajta elkészítést is ahogy most csináltad! Boldog békés új évet kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva ! Szinte hangosan felnevettem. Totál egyszerre voltunk egymás oldalán, s szinte majdnem ugyanazt írtuk :) :) Hát igen, így van ez, gombaimádóknál :) :)
      Köszönöm szépen a jókívánságokat.

      Törlés
  2. Ha gombás akkor nálunk bármikor jöhet! Biztos finom volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Marym! tényleg fincsi, de ezért is szeretjük ennyire.

      Törlés
  3. Na ezzel a fajta tésztával lehet engem kizavarni a világból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem baj Csavi, ha jössz, akkor Te tarhonyát fogsz kapni. Az jó lesz ?

      Törlés