2013. január 11., péntek

Kókuszkocka


Megéltem több mint 6 évtizedet, s eddig csak vendégségben volt szerencsém a kókuszkockával találkozni. Nekem mindig is mumus volt. Na de csak eddig. Miután a kókuszkocka amolyan karácsonyi sütemény, én is böngészgettem utána. Találtam is egyet, de hogy hol azt már nem tudom. Szerencsére ma papírlapozgatás közben  megtaláltam a kifirkantott receptet, s megosztom veletek. Elképzelhető, hogy másnak ez nem nagy szám, de én életemben először sütöttem kókusz kockát, de az már biztos, hogy nem utoljára. 

Először talán nem vettem figyelembe, hogy mennyi is lehet az a tészta mennyiség, amit összekevertem, s előre egy jó nagy tepsit kivajaztam, kiliszteztem. Amikor megláttam az összeállított tésztát, rájöttem, hogy egyharmad nagyságú tepsi is elegendő ehhez a mennyiséghez.

Na ezt úgy oldottam meg, hogy elővettem a legkisebb (23 x 35 cm-es) tepsimet, abban kisütöttem, de nehogy "kárba vesszen" a nagy tepsi vajazása, lisztezése, gyorsan elindítottam egy dupla adag összeállítását a dagasztó gépben. Tudom ez itt most röhejes, de tényleg így volt. Ma már tudom, hogy jól döntöttem, mert a rengeteg kókuszkockának óriási részét lefagyasztottuk és még mai napig is fogyasztjuk. Ez a tészta minél tovább áll, annál finomabb.
 
S akkor jöjjön a recept. 

A tésztához:
40 dkg liszt, 
1 cs. sütőpor, 
6 dkg zsír
30 dkg kristálycukor, 
1 cs. vaníliás cukor, (nálam egy evőkanál saját készítésű vanília cukor)
2 tojás, 
3 evőkanál olvasztott  méz, 
2 dl tej

A mázhoz: 
25 dkg vaj, 
25 dkg porcukor,
3 evőkanál kakaópor
0,5 dl rum (vagy rumaroma)

A forgatáshoz
 
2 csomag kókuszreszelék
 
Elkészítés:
 
A tepsit kivajazzuk, lisztezzük, a sütőt előmelegítjük 180 C°-ra.

A liszttel összekeverjük a sütőport. 
A vajat, a kristálycukrot és a vaníliás cukrot 
habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, 
majd az olvasztott mézet, azután beledolgozzuk a lisztet, végül a tejet. 
A masszát a tepsibe öntjük, és 

35-40 percig sütjük (tűpróbáig). 

10 percig a tepsiben pihentetjük, majd kiborítva hagyjuk 
az egészet kihűlni, és egyenlő kockákra vágjuk.
 A mázhoz simára keverjük a vajat a porcukorral és a 
kakaóporral, apránként hozzáadjuk a tejet, majd mérsékelt 
tűzön, folyamatosan keverve éppen csak összeforraljuk. 
Lehúzzuk a tűzről és belekeverjük a rumot, vagy rumaromát. 

A tésztakockákat egyenként belemártjuk a csokis masszába, 
kissé lecsepegtetjük, és a kókuszreszelékbe forgatjuk, 
majd tálcára, vagy rácsra helyezzük. Hagyjuk egészen 
megszáradni.

Egy egyszerű tipp: a kókuszkockákba két oldalról  villát szúrok és így forgatom meg a mázba, majd teszem a kókuszreszelékbe. Ez meggyorsítja a mártogatást.


 
Egy nagyon jó hír !!!!! Alíg, hogy megírtam a posztot, máris jött az első látogatóm, s megjegyzte, hogy hasonló a receptem az övéhez. Na nekem sem kellett több, azonnal indultam is Évához, a Takarékos Konyha blog írójához elolvasni a receptet. Ahogy elkezdtem olvasni Évi receptjét, abban a pillanatban már tudtam is, hogy nála jártam, s tőle hoztam ezt a finom receptet, akit mindenkinek jó szívvel ajánlok. Köszönöm Éva még egyszer !

8 megjegyzés:

  1. Imádom a kókuszkockát. Hasonló a recepted az enyémhez, nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém ! Köszönöm szépen. Most már mis is nagyon imádjuk, mert annyit ehettünk, amennyit csak bírtunk. Megyek ám hozzád megnézni a Te recepted, hátha az még könnyebb :))

      Törlés
  2. Nagyon szeretem!
    Az én receptem szerint nem kell bele méz, hanem a cukrot kell karamellizálni és felfőzni vízzel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Farci ! Köszönöm szépen. Nekem is hasonló receptem volt a füzet mélyén, de így olvasztott mézzel sokkal finomabb a tészta. Egyszer próbáld ki.

      Törlés
  3. Nagyon guszta! Az én receptem is mézes, hasonló. Rég nem sütöttem, annyira, hogy a blogon sincs fent még:-) pedig nagyon finom sütemény!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. HajniZoli ! Köszönöm szépen. No akkor hajrá, tessék megsütni, lássuk csak azt a receptet :))

      Törlés
  4. Fiíííííííííííííííííííííínom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csavi !!!! ma fogyott el az utolsó kocka, de van még remény, mert egy tepsinyi máz nélküli adag pihen a fagyasztóba. Mikorra kéred, hogy csokimázba mártogassam ? :)
      Én is kb ennyi íííííííííííí betűvel írnám, vagyis írom, mert tényleg nagyon finom. Hogy én eddig miért nem csináltam ?????? - na majd ezután :)

      Törlés