2013. október 31., csütörtök

Békebeli kiflik

Ez a kifli ugyan már egy hónapja készült, de teljesen úgy emlékeztem, hogy posztoltam is. Ma mindhiába kerestem sehol sem találtam. S mivel elég sokan kérték a receptet: íme elhoztam az én igazi békebeli natúr és sós kiflijeimet.
 
 
Előző napi kovász, ami a következőkből áll össze:  
3 dl víz,
300 g finom liszt
2 evőkanál olaj
5 dkg friss élesztő
 
Ezeket egy tálban fakanállal összekeverni, tál tetejét befedni vagy letakarni, s konyhahőmérsékleten hagyni. Jó meleg helyen felfut a kovász, majd visszaesik, de ez így a természetes.
(NEM kell hűtőbe rakni a kovászt)
 

 
 és akkor a  további hozzávalók (másnap)

az összes kovász +
1,20 kg finom liszt,  (Szatmári)
5 dl víz,
5 dkg só,
25 g (2 ek) olaj. (ha valaki még fokozni szeretné az ízeket, akkor 5 dkg puha vajat is adhat hozzá)
Dagasztógép megdagasztja.
Kelesztőkosárban 2 x 30 percig pihen, félidőben kissé átmozgatom a tésztát.
Második pihentetés után lemérem a tészta mennyiséget, elosztom annyival, ahány db kiflit szeretnék sütni belőle. (jelen esetben 16 db lett) Tehát 16 gombócot formálok belőle, letakarom és 10 percig pihentetem, majd egyenként kinyújtom, olyan esőcsepp formára, és a felém eső szélesebb részénél kezdem feltekerni úgy, hogy a két szélét kb 1-1 cm-re behajtom, hogy ne nagyon csücskös legyen a vége.
 
(Vagy a másik, a könnyebbik formázással:
A tésztát két gombócra osztom és 1-1 szép nagy kört nyújtok belőlük. A kerekre nyújtott tésztát egyenként 8 felé felszeletelem, pizzavágóval, vagy egy jó éles késsel.  Itt is a szélesebbik felénél elkezdem  feltekerni)
 
Arra ügyeljünk, hogy a feltekert kiflinek a vége az mindíg alúl legyen, mert akkor sűlés közben nem fog szétnyílni.
 
Fóliával bélelt tepsire rakom és 60 percig ujra kelesztem. 40 percnél bekapcsolom a sütőt. Előmelegitem 200 fokra és beteszem mindkét tepsit. Légkeveréssel 200 fokon 10 percig, majd további 8-10 percig 170 fokon sütöm.  Elképzelhető, hogy félidőben a két tepsit meg kell cserélni. Természetesen a hőfok sütőfüggő, de gondolom mindenki ismeri a saját sütőjét.
Rácsra szedem és kihütöm a kifliket. Mielőtt beteszem sülni, jócskán lespriccelem a kifliket,
de úgy, hogy a tepsiben áll alattuk a víz. s még a sütő aljába is teszek kis edénybe vizet gőznek. (kb 1 - 1,5 dl-t)
 
 
20 perc izgalom és várakozás a sütő előtt, s máris élvezhetjük ezt a nagyon finom -tényleg békebeli- kifliket.

30 megjegyzés:

  1. ohhh ,utoljara gyerekkoromban lattam ilyen csodasakat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen ! Egy gondolat, egy cselekedet és újra elővarázsolhatod a gyerekkorod szép emlékét! Én is ezt tettem, és bizony vissza is jöttek azok az ízek, zavatok, emlékek.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Csavi! már annyit hívtalak, de soha sem jössz. Most már kénytelen leszek elmenni hozzátoki pékinasnak :)

      Törlés
  3. Viki! Elkészítettem! Fincsi lett!
    Köszönöm a receptet!
    :)
    Johanna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Farcikám, a Te kezedből mindig csodás dolgok jönnek elő :)

      Törlés
  4. Megsutottem a kiflit , kicsit nekem sós lett , es tovább sult 15 perccel valami miatt mire színe lett , de elso próbálkozás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andrea, tudod, hogy sütőfüggő minden. Valószínű, hogy a Te sütőd nem süt olyan magas fokon, vagy az enyémnek nem lehet megállapítani a sütési hőfokát. Na ezért fogok lassan egy sütőhőmérőt beszerezni.

      Törlés
  5. Ma újból megsutottem a kiflit , kevesebb sóval es előmelegitett suto , lezárva , gyönyörűen megkelt a teszta ma , szuper finom lett , koszonom a receptet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andrea! tudtam én, hogy rájössz a megoldásra :) gratulálok!

      Törlés
  6. Nagyon szépek lettek, gratulálok!!!

    VálaszTörlés
  7. Ez nagyon guszta vajjal és fini kakaóval holnap ki is próbálom.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Viki!megsutottem a kifliket szuper jok lettekde a gondom az hogy nem ropogos hanem puha.mit rontok el?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mária ! Szerintem semmit sem rontottál el. Mielőtt a sütőből kiveszem (kb 2-3 perccel a készresülés előtt), még adok neki egy kisebb adag hidegvizes spriccet. Amikor kisült rácsra teszem és hagyom kihűlni.

      Törlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Viki! Ma megsütöttem a b. kiflit nagyon szépen megkelt ès megsült, de sürű lett ès nehèz pedig az íze isteni, minden kelés betartottam. Kèrlek segits Èva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva (Korházban vagyok és még leszek is egy jó ideig, ezért nem mindig tudok neked válaszolni)
      Nem tudom mi lehetett a problémád a kifli sűrűségével. Jó lett volna látni róla egy fotót, mert abból sok mindent meg lehet állapítani, de addig is javaslom, hogy legközelebb egy picit lágyabb tésztát készíts. Ha e-mail címemre, amit itt a jobb oldalon megtalálsz, küldenél egy fotót, többet tudnék mondani. Sok sikert kívánok. Viki

      Törlés
  11. Drága Viki! Nem a saját gépemről írok, és elfelejtettem minden adatomat, ezért vagyok névtelen. :) Ez már többszörösen jellemző rám. :) A lényeg azonban az, hogy sütném ismételten a kiflidet, gondoltam beleolvasok megint. Így láttam meg, hogy kórházban vagy. Most már legalább tudom, hogy miért hiányollak a FB-on annyira az utóbbi időben. Gondolom a miért nem ránk tartozik, de szeretném minél előbb ismét látni a bejegyzéseidet. Ismeretlenül is szeretettel gondolok Rád, és nagyon jó egészséget, mielőbbi gyógyulást kívánok Neked. Varga Imréné Andrea

    VálaszTörlés
  12. Ma elkeszitettem a recepted alapjan a kifliket. Eletemben ilyen finomat meg nem ettem. Halas koszonet erte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsa! Nagy örömet szereztél vele. Köszönöm, hogy visszajeleztél. Egészségére az egész családnak.

      Törlés
  13. 1,5 kg lisztből nem kevés a 16 db kifli? Így elég nagyok vagy tömöttek lehetnek.

    VálaszTörlés