2014. december 16., kedd

Padlizsánkrém - Bözsivel

Ezt az ízt keresem több, mint 10 éve. Végre megtaláltam azt, amit annó Hajdúszoboszlón kóstoltunk......
Sok-sok próbálkozás után végre ugyanazt a padlizsánkrémet fogyaszthattuk, mint amit ott (Hajdúszoboszlón egy kézműves vásárban) kóstoltunk.
Persze akkor mindhiába kérdeztem, hogy miből tevődik össze, nem árulták el a receptet, de már nem is kérem :)) Bár nagyon elképzelhető, hogy ez az összetétel egészen más, mint amit ott ettünk, de az íze olyannyira ugyan az, hogy elfelejteni sem lehet!
 
 
Hozzávalók: 2 db jó közepes padlizsán (meghámozva 500 g)
120 g sonkahagyma
100 g víz
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
50 g tökmagolaj
3 teáskanál cukor
1 teáskanál (csapottan) só
citrombors (ízlés szerint)
 
Elkészítését természetesen Bözsi a Rabszolganő (Lux Gourmet Chef ) végezte most is.
 
Az olajat felmelegítjük: 1 perc/120 fok/1 sebesség
hozzáadjuk a fokhagymát: 1 perc/120 fok/1 sebesség
A felkockázott, meghámozott padlizsánt, és a negyedekbe vágott sonkahagymát, az apróra vágott petrezselyemzöldet  is hozzáadjuk. Ezt most 5 perc/120 fok/1 sebesség
Felöntjük 1,5 dl vízzel és adunk hozzá fél mokkáskanál citromborsot,
2 x 5 ml fehér és vörös balzsamecetet (ami fehér/vörös borecetből, szőlőmust sűrítményből készül. LIDL-ben lehet kapni)
2 perc/120 fok/1 fokozat.
 
A fehér és vörösbor balzsamecetet kiválthatjuk fehér borral is!
 
Elkészültünk, s most már csak a turbó fokozattal fejezzük be a műveletet
 
2 x 5 nyomás turbófokozattal sűrítjük a padlizsánkrémünket és már tálalhatjuk is a frissen pírított kenyérrel.
 
 
Jó étvágyat ehhez a finom padlizsánkrémhez és a ropogós pirítoshoz. No és Bözsit a Rabszolga nőt is dicsérjük meg, mert egyetlen edényben elkészült a finomság, és pillanatok alatt.

Rántott csirkemáj ízes köretekkel

Rántott csírkemáj, mert nagyon szeretjük
 
 
0,5 kg csírke máj
2 dl tej
1 mokkáskanál citrombors
csipet só (amit a panírba keverünk)
panír
olaj a kisütéshez.
 
Köretnek:
provance fűszerkeverékkel szórt sós burgonya (2 óriás krumpli)
frissen szeletelt zöldsaláta, fehér és kék szőlő borecettel meglocsolva
 
Elkészítés:
A csírkemájat letisztítjuk a hártyáktól, majd kevés fokhagymás  tejben kiáztatjuk.
Fokhagymás pirított kenyérből panírt készítünk. (késes robotgéppel finomra daráljuk) Hozzáadjuk a sót, a citromborsot  és a tejben kiáztatott májat először lisztbe, majd felvert tojásba forgatjuk, s a fokhagymás, citromborsos  panírban megforgatjuk. Kezünkkel jól rátapasztjuk a májra a panírt. 
Az olajat felforrósítjuk, belerakjuk a panírozott csírkemájakat és szép pirosra kisütjük.
Papírtörlőn leszárítjuk a lecsöpögő olajat.
 
Tálaláskor a sós vízben főtt krumplit provance fűszerkeverékkel megszórjuk.
Az apróra szelt zöld (vegyes) salátát fehér és fekete szőlő borecettel spricceljük le.

 
Ízorgia. Már csak fogyasztásra (és ismétlésre) vár.

2014. november 25., kedd

Bableves füstölt nyúlja, friss kenyérrel

Kezdődnek a hideg napok, kell egy finom forró, tartalmas leves, és persze hozzá egy frissen sült kenyér. Így került asztalra ez a finom barna bableves, füstölt nyúljával.



 Hozzávalók:
0,5 kg barna szárazbab
1 kg sertés (füstölt) nyúlja
Ami nem más, mint füstölt hús, mégpedig jófajta, amit
az  Alföldön nyúljának neveznek, vagyis a bordszéli porcogós-
húsos rész
1 nagy fej fehér hagyma
1 fej fokhagyma
3 szál sárgarépa
2 kisebb szál fehér répa (petrezselyemgyökér)

A rántáshoz

1 kanál mangalica zsír
1 jó nagy evőkanál liszt
1 teáskanál piros őrölt paprika

A babot és a nyúlját főzés előtti este beáztatjuk külön-külön egy-egy  tálban.

Másnap egy kb 5 literes lábasba (fazékba) beletesszük a babot és a nyúlját, az egészben hagyott megmosott fehérhagymát, 1 fej fokhagymát. Nem sózzuk, mert a nyúlja sózott és nem fog teljesen kiázni.

60 percig főzzük, majd hozzáadjuk a sárgarépát, a gyökeret, s ezzel még addig főzzük, ameddig a zöldésgek is megpuhulnak, a babot már szét lehet nyomni és a húsok is majdnem elválnak a porcogóktól.

Elkészítjük a rántást.
Felmelegítjük a zsírt, beletesszük a lisztet, világos színűre pirítjuk. Félrehuzzuk,  belekeverjük a piros fűszerpaprikát. Hideg vizzel felengedjük, elkeverjük.
Szűrőn keresztűl a levesbe belekeverjük.
Felforraljuk és készen is vagyunk.

Tálaláskor, aki szereti tejföllel fogyasztja. Aki még pikánsabban szeretné fogyasztani, az chilli pelyhet szór a levesbe.



Ez a bableves igazán megérdemelt egy nagyon finom kenyeret. Amíg a leves főtt, addit a kenyér is kihült. Igazán pompás páros.

2014. november 24., hétfő

Marhahús és ami belőle készült

 
Amennyire lehet, még mindíg fűszermentes ételeket készítünk. A marhahús levesbe is kifejezetten csakis alapfűszerek kerültek. Úgy mint,
 
 
70 dkg marha színhús,
sárgarépa,
fehérrépa,
1 nagy fej hagyma,
1 egész fej fokhagyma,
Köménymag,
pár szem bors,
kevés köménymag,
fél karalábé
zellerlevél,
1 db zöldpaprika,
1 db paradicsom,
só.
 
Elkészítés:
 
A marhahúst elkezdjük főzni egy nagyobb lábasban. Annyi vízzel öntjük fel, hogy ellepje. Fedővel letakarjuk és lassú tűzön melegítjük. (Nem forraljuk)!
Amíg a hús szép lassan elkezd főni, addig a zöldségeket megtisztítjuk.
A hagymának és a fokhagymának csak a külső héját szedjük le és egészben rakjuk a levesbe.
Hozzáadjuk a zöldségeket, a fűszereket, s nagyon lassú főzéssel addig hagyjuk a tűzhelyen, amíg a hús megpuhul. Nem szabad, hogy a leves felforrjon és habozzon, Szép csendesen főjjön, ne mozduljon meg, így szűrni sem kell és tiszta, átlátszó levest kapunk.

 
Miután a hús megfőtt kiszedjük a levesből. A leves egy részében csiga tésztát főzünk, a marhahúst felszeleteljük.

 
Amíg a leves elkészül és a tésztát is kifőztük, a húst is felszeleteltük, addig elkészítjük a paradicsomszószt.

 
Kevés kókuszzsíron -egy kisebb lábasban- 1 kanál lisztből világos  rántást készítünk. A rántást lehuzzuk a tűzről és hideg (házi) paradicsomlével (pürével) felengedjük. Kevés sót, és édesítőt (Xilitet) teszünk hozzá. Felforraljuk, besűrűsödik és már el is készültünk vele. (ha szükséges, akkor még kevés vizet adhatunk hozzá, de nekem elég volt a házi paradicsom lé és püré.)
Tálaláskor a felszeletelt marhahús szeleteket a szószra helyezzük.

2014. november 20., csütörtök

Vaj, kenyér, vajaskenyér.....

Egyszerűen, de nagyszerűen... házi vajat készítettem, sütöttem hozzá egy finom kenyeret, s máris kész a legfinomabb reggeli, vagy vacsora.
 
 
Bözsit, a Rabszolganőt újra munkára fogtam. 6 dl 30 %-os tejszínt az üstbe helyeztem, hozzáadtam csipet sót.  Turbó fokozaton 7 perc alatt elkészült az igazi házi vaj. Ha valami különös, speciális, vajat szeretnénk, akkor ízlésünknek megfelelően fűszerezhetjük bármivel.
7 perc alatt kicsapódik a tejszínből az író és elválik a vajtól.

 
Egy gyorskovászos kenyeret sütöttem. Folyadéknak az írót használtam fel.
 
Gyorskovászhoz:
2 dl író
2 dkg élesztő
20 dkg liszt
 
Fakanállal elkeverjük, az edényt letakarjuk, esetleg a tetejét rátesszük, s ha jó meleg helyen van, akkor akár már  fél-egy óra múlva használhatjuk is. A lényeg, hogy a kovász jól felfusson, hólyagosodjon.
 
A kenyér hozzávalói
 
Az összes gyorskovász
40 dkg (1-1 jó nagy evőkanál) különböző liszt: BL 55-ös, teljes kiörlésű tönköly, graham, búzacsírás finom, rozskovászos, rétes, durum)
2 dkg só
2 dl író (természetesen víz, krumpli főzőlé is lehet)
1 púpos evőkanál puffasztott amaránt,
1 csapott (kicsi) evőkanál búza sikér
5 dkg olaj
Itt már nem adunk hozzá élesztőt, mert a kovászban benne van.
 
A hozzávalókat dagasztógéppel kidolgozzuk. Akkor jó a tészta, ha elválik az edény falától.
(Én Bözsivel a Rabszolganővel dolgoztatok, s így 2 perc alatt elkészül a tészta összeállításával).
 
Kelesztőtálba pár csepp olajat teszünk, s a gombóccá formázott tésztát belehelyezzük. Kevés liszttel meghintjük és 2x25 percig kelesztjük, közben kicsit átmozgatjuk.
 
Az idő letelte után a tésztát lisztezett felületre borítjuk, veknit formázunk belőle. Teflon fóliával bélelt jénaiba helyezzük és további 40 percig kelesztjük.
(én ebből a tészta mennyiségből 1 nagyobb és egy kisebb formát sütöttem)
 
Mielőtt a sütőbe tesszük, bevágjuk a tésztát, lespricceljük vízzel és a jénai tetejét is befujjuk.
Hideg sütőben 250 fokon 35 percig sütjük. Kivesszük a formából és visszarakjuk a sütő rácsra. Lespricceljük hideg vízzel, és még a sütő alját is jól befujjuk.
5 percig még sütjük.



Rácsra tesszük és hagyjuk kihűlni. Felszeleteljük és a saját készítésű vajjal megkenjük. Egy forró teával fantasztikus reggeli és vacsora kerül az asztalra.
 
 

2014. november 16., vasárnap

Szalontüdő

Életem során ahol csak lehetett, ott kerültem el, de nagyon messzire a bármilyen tüdőt. Ránézni sem tudtam, nemhogy elkészíteni, vagy elfogyasztani. Most úgy hozta a helyzet, hogy vásároltunk 6 kg marhahúst, amelyben egy jó adag tüdő is volt. Nézegettem elég sokáig, mikoris arra az elhatározásra jutottam, hogy ezt most nem dobom ki. Miután családom egyik tagja imádja, erőt veszek magamon, s elkészítem. Nem tudom lelőjjem-e a poént? Lelövöm: én ettem belőle a legtöbbet, és azt hiszem folytatása is lesz majd egyszer.
Annyit azért tudtam a szalontüdőről, hogy köretnek általában zsemlegombócot tálalnak, de nekem ehhez most nem volt kedvem, így választottam egy egyszerűbb megoldást. Nagyon finom nokedli tésztát kevertem ki és sok-sok zöldségzöldjét tettem bele. Nem bántuk meg!
 
 
A szalontüdő hozzávalói:
50 dkg tüdő (lehet, sertés, marha)
20 dkg szív (nekem ennyi volt, de lehet több is)
3 db  közepes nagyságú hagyma (nálam fehér édes)
3-4 gerezd fokhagyma
2 db babérlevél
só (ízlés szerint)
2 szál sárgarépa
1 zöldpaprika karikára vágva
fél mokkáskanál citrombors
pár szem fekete egész bors
1 evőkanál mangalica zsír
1 kanál liszt
1 kanál cukor
fél citrom leve és csíkokra vágott héja
 
Elkészítés:
 
Először a tüdőt és a szivet feltesszük abálni. Egy lábasba helyezzük a  tüdőt és szivet, hozzáadjuk a babérlevelet, egy egészben hagyott vöröshagymát, sót, pár szem egész borsot. 1 óra hosszán át abáljuk.
Amikor elkészült leöntjük róla a vizet, hideg vízzel leöblítjük és felcsíkozzuk a tüdőt és a szivet is.
 
Amíg az abálás folyik, addig egy serpenyőben 1 evőkanál mangalica zsírt felolvasztunk, beleszórjuk a kristálycukrot és kicsit karamellizáljuk. Belerakjuk az 2 fej hagymát, amit  apróra összevágtunk és megfonnyasztjuk a zsíron.  Hozzáadjuk az 1 kanál lisztet és nagyon világosra pirítjuk, majd az abáló léből elveszünk kb 3 dl-t és ezzel felengedjük. Karikára vágjuk a sárgarépát, hozzáadjuk és  megszórjuk citromborssal, zúzott fokhagymával, a csíkokra vágott citromhéjával  fűszerezzük és a babérlevelet is beletesszük.
Összeforraljuk, majd hozzáadjuk a felcsíkozott tüdőt és szivet, s további 10 percig összeforraljuk egészen addig, amíg besűrűsödik.
Megkóstoljuk, s ha még szükséges, akkor sózzuk és belecsavarjuk a citrom levét is. (van aki mustárt is tesz bele, mi nem szívesen fogyasztjuk, ezért ki is hagytam).



Általában zsemlegombóccal tálalják, de én most könnyítettem a dolgon.
2 tojást felvertem, az abáló léből 2 dl-t hozzáadtam. 2 csokor petrezselyemzöldet apróra vágtam, hozzáadtam és annyi liszttel kevertem össze, hogy egy finom galuska tésztát kaptam. (pici citromborssal megbolondítottam)
 
Enyhén sós vízben (amibe kevés zsírt is tettem) kifőztem az óriás galuskákat, majd leszűrtem és tálaltam.
 
 
Életem első szalontüdőjét főztem és ettem, de nem az utolsót.
 
 
 
Eddig ránézni sem tudtam, ezután alíg várom a következő adag elkészítését.

2014. november 14., péntek

Kacsasült móringgal

Még mindíg az egyszerűség jegyében -  fűszer nélküli ételek - kerülnek az asztalra. Ebben az esetben a Márton napi libát (mert nem nagyon kedveljük a libahúst) helyettesítettük finom kacsacombokkal, szárnytővel, kacsamellel, s valamikor a nagymamám mindehhez köretnek hagymás, paprikás krumplit - akkori nevén Móringot tálalt. Nekem óriási emlék és arra mindíg vigyázok, ha kacsasült: akkor a köret csakis Móring lehet. Most is az volt! 
 
 
A kacsacombot, mellét, szárnyát - és még vásároltam hozzá nagy adag kacsaszárny-tövet egyszerűen csak besóztam.
 
Vetem még  hozzá 2 kg kacsahájat, amit a tepsi aljára leterítettem, és ráraktam a kacsa feldarabolt részeit.



Köretnek a nagy kedvencem: a Móring került. Egy serpenyőben, 1 kanál kacsazsíron 1 nagy fej fehér édes hagymát megfonnyasztok, kevéske piros paprikával megszórom, sózom, kissé citromborssal megszórom. Az apró kockára vágott  burgonyát sós vízben megfőzöm és beleforgatom a piros paprikás hagymás zsíradékba. (a burgonya főzőlevét félreteszem, mert a következő kenyérsütésnél Ő lesz a folyadék)
 
 
A kacsa melle és a szárnytövek. Olyan ízletes, pedig mindösszesen csak besóztam és a kacsahájon sültek pirosra.


A kacsahájból pedig nagyon finom tepertő sült, ami sajnos nagyon kevés, így vacsorára el is fogyott.

2014. november 12., szerda

Csak így egyszerűen (egy csirke és ami belőle készült)

Egyszerű. fűszermentes táplálkozásra álltunk át, de ez még nem azt jelenti, hogy éheznünk is kell. Nem is fogunk. Maximum pár fűszert, elhagytunk egyenlőre az étkezésből, de majd bepótoljuk. Az ételek a legalapvetőbb zöldséggel, fűszerrel készültek, míg a kompóthoz sem adtunk cukrot. Természetesen a csírkecomb is sütőzacskóban, tehát zsírmentesen sűlt.
 
 
S akkor, most meghívhatlak egy egyszerű, szabadszedéses ebédre? Gyere ülj az asztalunkhoz, nem bánod meg.

 
 A húsleves a legalapvetőbb zöldségeket tartalmazzák.
- sárgarépa,
- fehérrépa,
- zeller gumó,
- zellerzöld,
- hagyha,
- fokhagyma,
- egész paradicsom,
- só,
- zöldpaprika,
- 1 db krumpli,
- köménymag,
- pár szem egész fekete bors
és természetesen a csírke apróléka, úgy mint: lábak, nyaka, mellcsont, mája, zúza, szíve.
 
Annyi vizet ráönteni, hegy ellepje a fazékban. Legkisebb fokozaton, lefedve akár 2 óráig is lehet főzni. A lényeg, hogy a leves ne mozogjon, ne forrjon, hab ne keletkezzen rajta. Én jó sok lével főzöm, mert amikor elkészül, a tésztát, (jelen esetben csigát) is húslevesben főzöm ki. (nem szeretem a vízízű tésztákat)

 
A combokat, szárnyakat, és a hátát 10-15 percre beleteszem a levesbe, amíg fő. Ezután kiszedem, sütőzacskóba helyezem. A sütőzacskó végét lezárom és 170 fokos sütőben szép pirosra sütöm. (zsírmentes)!
 
Köretnek, természetesen kockára vágott krumplit főzök, jó sok főzőlében. (A főzőlé ugyanis a következő kenyérsütés folyadéka lesz)
Leszűröm a krumplit, 1 kanál kacsazsírt és apróra vágott petrezselyemzöldet teszek rá és máris tálalhatom a hús mellé.

 
Ehhez a finom ebédhez csakis itthon készített kompót dukál. Most Cseresznyéből és őszibarackból, amit egy kedves  rokonomtól: Turla Dávidné Fazekas Erzsikétől, Eleki ottlétünkkor - kaptunk, és innen is megköszönöm neki, mert nagyon finom volt.
Elkészítése nálam:
Vizet teszek fel forralni, bele szeletelek egy egész -jól megmosott- karikára vágott citromot, pár szem szegfűszeget. Jól kiforralom, hogy a citrom és szegfűszeg íze jól átjárja a levet. Édesítésnél a kristálycukrot, xilittel helyettesítem minden esetben.
 
Jó étvágyat!
 
 

2014. október 8., szerda

Vegyes gyümölcsszósz főtt marhahússal





Kedvencünk a gyümölcs-szósz, főtt marhahússal. Ilyenkor aztán elkészül egy finoman befűszerezerezett leves csiga tésztával, jó sok zöldséggel. A levesben főtt marhahúst, pedig egy gyümölcs-szószhoz tálaljuk.  
 
A gyümölcs-szószhoz valók:
30 dkg kimagozott meggy
30 dkg jó nagy szemű kék szilva
1 db óriási alma
4 szem szegfűszeg
1 nagyobb citrom,
édesítő
1 csomag puncs puding (főzős)
3-4 dl tej
 
Most fagyasztott gyümölcsökből készült.
A félig kiengedett gyümölcsöket, valamint az almát meghámozva, apróbb kockára vágva lábasba tesszük,  hozzárakjuk a vastagabb karikára vágott lehéjazott citromot, a szegfűszeget.
Az  egy csomag puncs pudingot kikeverjük 3-4 dl tejjel. Amikor a gyümölcsök már megpuhultak, ráöntjük a tejjel elkevert pudingot és rottyanásig habverővel kevergetjük nehogy leégjen.
 
 
Amíg a gyümölcs-szószunk fő, addig a sütőben már elkészült a húsleves. Kiszedjük a csontos marhahúsokat egy tányérra, ha kell lecsontozzuk. Zöldségeket mellé tesszük. Egy kisebb lábasba levest szűrűnk és csigatésztát főzünk bele.
 
 
A 6 literes fazékba szép sorjában alulra berakjuk a húsokat, rá a zöldségeket (sárgarépa, fehér répa, zeller, karalábé, 1 db nagy vöröshagyma, 1 nagy fej fokhagyma, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 4-5 szál zellerlevél, 1 hegyes erős paprika. Fűszerek: só, köménymag, szerecsendió, szemes bors.
Megpakoljuk a fazekat, a tetejét rátesszük és félig előmelegített sütőben alacsony hőfokon 3-4 óra hosszáig főzzük


Amikor mindennel elkészültünk, tálaljuk és jóétvággyal elfogyasztjuk.



2014. október 4., szombat

Sült oldalas cserépedényben

Majdnem egy év telt el azóta, hogy tavaly decemberben megrendeltünk egy konyhányi kerámia edény-sorozatot. Sajnos a "mester" hitegetését megunva, szeptember elején úgy döntöttünk, hogy másik mester után nézünk. Megtaláltuk. Mezőtúron a Mesterségek Boltját, a  Búsi Kerámiát
Átkeltünk a Kőrösön (komppal), s percek alatt  Szolnok megyében, Mezőtúron voltunk és csodálhattuk a gyönyörű termékeket.
 
A fehér metszett kerámia szerelem volt első látásra. Meg is rendeltük az egész konyhai készletet. Sütő, főző, étkező edényeket, fűszertatókat, kévés, teás készletet,  gyertyatartót, vázát. A megrenelt termékek 2 hét alatt elkészültek, s már ki is próbáltam, milyen is igazi kerámia edényben sütött oldalast ízlelni.
( nem volt számomra ismeretlen, mert már eddig is használtam kerámiát, de az évtizedek során kissé megsérültek, repedeztek, ezért is kellett újakat beszerezni). Nem bántam meg!
 
Egy egészen egyszerű sültoldalast választottam az edény felszentelésére.
 
 
1,5 kg oldalast darabokra vágtam és szép sorban leraktam az edénybe.
Fűszereztem, sóval, citrom borssal, chilli paprika pehellyel. Egy egész nagy fej fehér hagymát, 1 db fehér paprikát  vastag szeletekre, míg 1 óriási fej fokhagymát gerezdekre vágtam és ráraktam a húsra.
 
 
Hideg sütőbe téve 250 fokon  1 óra hosszáig sütöttem, majd levettem az edény tetejét és további 20 percig pirítottam a húsdarabokat.

 
S íme ilyen lett: csodás, finom, ízletes, fantasztikus, a hús teteje ropogós, a belseje omlós.


 
Házi készítésű -hidegen- hordóban eltett gyöngyhagyma, uborka, alma paprika kíséretében krumplipürével fogyasztottuk.
 

2014. július 23., szerda

Adri és az Ő születésnapja

Ha születésnap, akkor torta. Na de milyen is? Amolyan gyorsan elkészülő, egyszerű, finom.
 
 
Két napot csúsztunk a születésnappal, mert az igazi július 17-én van, de megvártuk amíg "beérik" a torta :) :)
 
Sütöttünk 6 tojásból, 6 evőkanál cukorból, 5 evőkanál lisztből, 1 evőkanál kakaóból egy 26 cm-es formában piskótát.
 
Főztünk egy vanília pudingot. (3 csomag főzős pudinghoz 8 dl tejjel) jó sűrű puding, 6 dl tejszínből kemény habot vertünk és a kihült pudinggal óvatosan összekevertük.
 
A kerek torta tetejét felszeletelt banánkarikákkal megraktuk, majd a hűtött tejszínes pudingot ráraktuk. Tetejét banánkarikákkal, és őszibarackcsíkokkal díszítettük. Az utolsó felvonás egy adag színtelen tortazseléből bevonatot készítettünk és a torta tetejére egyenletesen elosztottuk. Hűtőben hagytuk másnapig dermedni.

 
Csak annyit fűznék hozzá, hogy egy falat sem maradt belőle :) pedig nem volt ám kisméretű!
 
 
 

Kenyér öregtésztával, aludttejjel

Lehet, hogy lassan kivonul a konyhából a kenyér? Ha nem is teljesen, de nagyon nagy mértékben csökken a fogyasztása. Ez még az átállás időszaka, s azért nem minden családtagnak kell ám kenyér nélkül létezni :)
 
 
hogy miből készül?
 
25 dkg öregtészta, amit korábban már elkészítettünk, de a sütésig a hűtőben várakozott.
 
A kenyérhez
Az összes öregtészta
30 dkg szatmári BL 55-ös liszt
20 dkg liszt, ami a következőkből tevődik össze?
(graham, rozs, tk fehér, rizsliszt,)
1 evőkanál tejsavópor
3 dl aludttej
1,5 dkg élesztő
2 kanál puffasztott amaránt
2,5 dkg só
2 evőkanál olaj
 

 
A hozzávalókat dagasztógépben elkészítjük. Kelesztőtálban (ebben a hőségben) 2 x 25 percig kelesztjük, egyszer közben enyhén átmozgatjuk a tésztát.
Amikor újra duplájára kelt, akkor megformázzuk. A sütőedény alját most kissé beliszteztem (de nagyon enyhén) a tésztát belehelyeztem, az edény fedelét rátettem és 25 percig kelt. Ekkor bekapcsoltam a sütőt 250 fokra, s kb 15 perc alatt elérte a hőfokot.
A tésztát zsiletpengével bevágtam. Az edény tetejét ráraktam és 250 fokon 10 percig sűlt, majd a  hőfokot 200 fokra levettem, s további 25 percig, vagy ameddig a megfelelő színt eléri, sütöttem.

 
Rácson hagytam kihűlni. Az aludttej (joghurt) tejsavópor  különös ízt ad a kenyérnek és nem is morzsálódik egyáltalán.

Lecsó

Főzzünk - de nem is akár mennyi lecsót - s utána tegyünk úgy, mintha már többet nem tudnánk enni. Mit is csinálunk a sok-sok maradékkal? Hát üvegbe rakjuk és majd télen előszedjük,


Végy 3 kg vastag húsú zöldpaprikát, és 3 kg húsos paradicsomot, 3 óriási fej hagymát, 2 evőkanál mangalica zsírt, sót, 1 üveg méreg erős és 1 üveg édes Ajvárt.
 
A paprikát, paradicsomot, hagymát felszeleteljük. Az olvasztott zsírba belerakjuk a paprika szeleteket, lefedjük és amikor már kezd kissé színesedni a héja, akkor rárakjuk a vékony karikára szeletelt hagymát. Fedő alatt főzzük jó ideig, majd rárakjuk a felszeletelt paradicsomokat. Ízlés szerint sózzuk. Amikor kezdi elfőni a levét, akkor a két üvek Ajvárt hozzákeverjük és szintén fedő alatt, összefőzzük. Utána levesszük a fedőt, és addig főzzük, amíg a levét el nem fővi, és besűrűsödik.
Ez mennyiségtől függően eltarthat 4-5-6 órát is, de én csakis így szeretem a lecsót.
 
Frissen sült bucival,  füstlivel tálaljuk, de van a családban, aki tojással kérte. No én se füstli, se tojás, csak úgy natúran, de sokat ám a tányérra :)

 
A megmaradt jó sok lecsót (még forró állapotában) üvegekbe rakjuk, tetejét rácsavarjuk, fejreállítjuk pár percre. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Semmilyen tartósítószert nem tartalmaz.

Cukkini és szilva

Mindjárt közeleg a nyár vége és én még csak most kezdtem el a cukkini fogyasztását, no de azért még be lehet hozni a lemaradást.
 
Végy  4 db nagyon zsenge kisebb cukkinit, jól mosd meg, nagy lukú reszelőn reszeld le, sózd be és pár órára tedd a hűtőbe.
 
A lereszelt cukkiniket kicsavarjuk, hozzáadunk 3 db egész tojást, 1 tk. fehér borsot, egy nagyon nagy gerezd zúzott fokhagymát és annyi rizslisztet, amennyit felvesz, de még legyen lágy.
 
Serpenyőben kókuszzsírt melegítünk. A cukkini masszát evőkanállal a felmelegedett zsíradékban mind két oldalán átsütjük szép pirosra.
 
Egy jó nagy adag friss szilvával finom vacsora készült belőle.

2014. június 10., kedd

Spárgaszószos csirkemell

 
Hozzávalók 2 személyre
 
30 dkg csirkemell felcsíkozva
1 teáskanál kókuszzsír
fél mokkáskanál citrombors
1-2 csipet cshilli pehely
ízlés szerint só
 
20 dkg főtt  penne (aldante)
 
30 dkg zöld spárga
1 db kisebb fehér hagyma
1 mokkáskanál kókuszzsír
1 nagyon kicsi krumpli
1 dl habtejszín
ízlés szerint só,
csipet citrombors
 
Elkészítés:
 
Először a tésztát tesszük oda főni, s amíg a tészta elkészül, addig a hússal és a szósszal is elkészülünk.
 
kb 1.5 liter forró sós vízben kifőzzük (aldante) a tésztát.
 
Serpenyőben a kókuszzsírt felmelegítjük, beletesszük a csirkemell csíkokat és halvány pirsra pirítjük. Ízesítjük citromborssal és chilli pehellye.
 
E közben elkészítjük a spárga szószt. Nekem  erre van egy tündéri konyhai kütyüm, amit Bözsinek kereszteltem. Ő végzi a legtöbb konyhai munkát, ami a főzést illeti.
 
Tehát:
a teáskanál kókuszzsírt beletesszük, felmelegszik.  Négy darabba vágjuk a hagymát, hozzáadjuk. "Bözsi" felmelegíti az olajat, összvágja és megpirítja a hagymát. Amikor ezzel elkészül, akkor a megmosott zöldspárgát, az 1 db kicsi krumplit hozzáadjuk. Beállítjuk főzési fokozatra (kb 6-8 perc). A spárga és a krumpli megfőtt, hozzáadjuk a fűszereket (sót, citromborsot) és beleöntjük a tejszínt. További 1 percig főzési fokozatra állítjuk, majd turbófokozatra és  2 x 5 másodpercig pépesítjük.
 
A tésztánkat leszűrjük, rálocsoljuk a spárga szószt,  majd a tetejére rakjuk a csirkemell csíkokat és tálaljuk.


2014. június 7., szombat

Mikrós csoki torta eperrel, vanilia krémmel

 
Hozzávalók
 
Fogyókúrázók ne figyeljenek ide :-)
 
6 db egész tojás
4 dl (40 dkg) cukor
4 dl (25 dkg) liszt
4 dl ( 15 dkg) cukrozott kakaó
2 dl olaj
 
 
Egy hosszúkás jénait (vagy bármilyen magas szélű mikrózható edényt) előkészítünk, és az összes hozzávalókat összekeverve a sütőedénybe boritjuk.
800 W-on, 10 perc alatt a mikróban készre sül. Azonnal kiborítjuk egy megfelelő méretű tálcára.
 
Jó látni sülés közben, amikor a közepénél a csoki kibuggyan a torta tetejére és elterül rajta.

 
Nem volt elélg a finomság, így egy adag földiepret felszeletelünk és rárakjuk a tortára, majd az élvezeteket tovább folytatva, készíthetünk hozzá - ízlésünknek megfelelően - vanília krémet. Természetesen eper, és vaníliakrém nélkül is finom, de így a legfantasztikusabb.
Hogy kiszárad, vagy sem arra nem tudok választ adni, mert elfogyott.