2015. január 12., hétfő

Vegyes tál, kicsit különlegesre sikerült

Szokatlan módon indult az  ebédfőzés.
 
Van 2 db sertés karajunk,
2 szelet füstölt szalonnánk,
2 db kakas (házi kapirgálós) májunk,
2 pár kakas here,
2 db jó közepes krumpli
 
Na ebből kellett rittyenteni valami nagyon finomságos ebédet. Külön-külön nem igazán lett volna elég 2 fő részére egy ebédre, de azért összejött.
 
 
Végülis isteni finomat ebédeltünk.
 
 
Először is a húsok két oldalát egy éles késsel bevagdostam. Egyik oldalán hosszába, másik oldalán keresztbe. Így a rostokat elvágtam, pirítás (hirtelen sütés) közben nem ugrott össze a karaj szelet. Amikor mindkét oldala kicsi kérget kapott, akkor kerültek rá a többi fűszerek.
 
 
 A két hús-szelet mindkét oldalát tökmagolajjal bekentem,  besóztam kicsit, majd bespricceltem fehér és fekete szőlő bor ecettel.  Bekentem házi készítésű Édes Annával, és Erős pistával. A húsok tetjére csipetnyi citromborsot szórtam. Így állt addig, amíg a többi hozzávalót összekészítettem, illetve kicsit tovább, mert talán volt egy óra is. (de ha hűtőben tovább tud állni, akkor még ízletesebb lesz)
 
A serpenyőbe 0,5 dl tökmagolajat melegítettem és ráhelyeztem a két szelet befűszerezett húst. Felöntöttem kb 1,5 dl finom húslevessel. Fedő alatt kb 20 percig alacsony fokozaton pároltam. Közben a májat, a kakas herét megtisztítottam és hozzáadtam a serpenyőben dinsztelődő hús-szeletekhez. A húsok tetejére 1-1 szelet bevagdosott -enyhén- füstölt szalonna szeletet raktam. A megtisztított 2 db krumplit apró kockára vágtam és azt is a hús mellé raktam a serpenyőbe. Még további 0,5 dl húslevest adtam hozzá és fedő alatt még kb 10 percig párolódott. A májnak, a kakas-herének, az apróra vágott krumplinak  nagyon kevés idő kell. A szalonnaszeletek pedig megkapták a megfelelő színüket.
 
Amikor minden egy edényben elkészült, már csak tálalni kellett.

 
Narancs karikákkal, puhított céklaszeletekkel, és gyöngyhagymával gazdagítottam.

 

 

5 megjegyzés:

  1. Isteni lehetett ez az íz és állag kavalkád!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maria, köszönöm. Isteni volt, főleg a sült szalonna :) szalonna imádó vagyok!

      Törlés
  2. Oi, Viki, uma refeição farta. Gosto disto! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szolange Oi :) Eu também gosto muito. Ele também parece me :) mas eu realmente gosto de comer e deliciosos queridos.
      Grande abraço a partir de um pequeno grupo de amigos da Hungria

      Törlés
  3. Viki, obrigada. Abraços para todos vocês.

    VálaszTörlés