2015. február 25., szerda

Házilag készített disznósajt

Nagyon szeretjük a disznósajtot. Boltban soha sem szoktunk vásárolni. Mindíg házi készítésűt, de az utóbbi időben a sok fűszerrel nem tudunk megbírkózni, így jött az ötlet, hogy meg tudom én ezt itthon is csinálni, saját ízlésünknek, egészségünknek megfelelően.
Disznóhúst is olyat vásárolunk, amit háznál vágnak, üzletben már egy jó ideje nem! (vannak okai)
Nagyon egyszerű volt az elkészítése. Éppen disznóvágós nap volt, ahonnan vásárolni szoktunk és kértem 3 kg vegyes húst, olyan jó kis pörköltnek valót, amiben füle-farka benna van. Ebből kiválogattam a jó kis porcos füldarabokat, egy kis szalonnás részt, mert az kell a sajtba, hogy ne legyen száraz, és kevéske kis bőrkét is. Amennyi az 1 kg mennyiségig hiányzott, színhússal egészítettem ki.
Egy 5 literes lábasba beleraktam a kiválogatott húsokat (füle, szalonnás rész, bőrke és színhús) ízlés szerint sóztam, 1 fej fokhagymát és 4 db nagyobb babérlevelet tettem a vízbe és elkezdtem abálni a húst, mindaddig, amíg teljesen megpuhult.
Ezután hidegre tettem, s a lé tetején megdermedt zsírt leszedtem, és a húsokat egy tálba tettem, fűszereztem.
2 kávéskanál só
2 kávéskanál piros fűszerpaprika,
2 kávéskanál citrom bors,
4 közepes gerezd reszelt fokhagyma.
A lé tetejéről leszedett zsírból 2 evőkanálnyit hozzáadtam, s egy kevéske lével is hígítottam, hogy a kocsonyás rész is bele kerüljön. (persze ezt a lét a prés kinyomja, de a lényeg, hogy mire kihűl és 3-as fokozatig lepréselődik, addig a kocsonyás rész megdermed benne és összetartja a húsokat).
 
Ezeket jól összekevertem. A kisebbik sonkaprésemet (amelyikbe pontosan 1 kg hús fér) folpackal kibéleltem, beleraktam a fűszerekkel összekevert húst. A folpack minden oldalon hosszabb volt, mint a prés, így a lelógó részeket ráhajtottam a hús tetejére. A sonkaprés tetejét ráraktam, s fokozatosan (először 1-es fokozaton, majd még lementem az utolsó előtti 3-as fokozatig) leszorítottam. Így a fölösleges lé kiszorult a húsok közül, és szépen összeállt, bekocsonyásodott az én finom sajtom.
Annyira eltaláltam az ízeket, pedig először féltem, hogy túlzottan fokhagymás, esetleg sós lesz. Nem! - éppen a mi ízlésünknek és gyomrunknak megfelelő házi készítésű disznósajtot sikerült összehozni.
Azt hiszem folytatása következik, de azért módjával, mert minden nap nem lehet disznósajton élni :-)
 
 
Préssel együtt egy éjszakára hűtőben pihent, s másnap reggelire már szépen lehetett szeletelni. Finom, ízletes, nem túl fűszerezett. Pontosan olyan, amilyenre szerettük volna.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Megirnad milyen sokaprest hasznalsz?
    Koszonettel

    VálaszTörlés
  2. Szia Noémi

    A blog jobb oldalán, ha lefele görgetsz, megtalálod a "Sonkaprések elérhetősége" buttont, ha arra klikkelsz, máris elvisz az oldalra, ahonnan rendeltem. De a könnyebbség kedvéért ide is beteszem, bár innen nem tudsz linkelni.

    http://www.mm-erd.hu/index2.htm

    VálaszTörlés