2015. szeptember 4., péntek

Mézes mustáros szürke marha hátszín (pácolva)


5 nappal ezelőtt bepácoltam 9 szelet szürke marha hátszínt, gondolva arra, hogy ezen a héten nagyon sok elfoglaltságunk lesz. Lett is, és milyen jól gondoltam, így nem volt nagy gond a heti menű összeállítására, mert csak a pácból szedegettem ki a hátszín szeleteket és kicsit mindíg más formában készültek el. Most ennek éppen a körete is különleges. Édesburgonya csíkokra vágva és cukkini vékonyra szeletelve. Így aztán az egészséges táplálkozást sem mellőztük. 


Pác, amiben a húsok 5 napon keresztül pihentek.
Minden hús szeletet külön-külön (csak az egyik oldalát) bekentem mézzel, mustárral, amiben egész mustármagok is voltak, Jó sok mustárt kentem a szeletekre. Felkarikáztam 1 óriási fej édes hagymát és egy másik óriási fej lila hagymát. Szép sorjában kettesével egymás mellé raktam a bekent húsokat, és mindegyik tetejére raktam a hagyma karikákból, majd következett az újabb két szelet hús és a kenegetés, amíg el nem fogytak a hússzeletek. 
A tetejére locsoltam szójaszószt, bespricceltem Eredeti olasz  kék és fehér szőlő balzsamecettel, Szőlőmust sűrítményből és balzsamecetből eukaliptusz mézzel készült Ecetkészítményt is spricceltem rá,  és a legnagyobb kedvencemmel még meglocsoltam: extracsípős cayenneborsos szósszal. (nem kell meglepődni, mert nagyon finom ízt adott a csípősség, de nagyon is ehető)

5 nap után elkezdtem kiszedegetni a hússzeleteket. Egy serpenyőbe 2 evőkanál kacsazsírt felhevítettem, ráhelyeztem a húst, a pácból egy jó nagy adag hagymakarikákat. Fedő alatt kb 30 percet pároltam. (még mindig nem sóztam!!!!! nem szabad, majd csak a legvégén, mert nem lesz finom omlós a hús) 
Készre párolás előtt kb 2 perccel megszórtam Parajdi sóval, és egy kevés citrom borssal.

Egy másik serpenyőbe is kacsazsírt tettem (1 evőkanállal). Az előre felcsíkozott édesburgonyát beleraktam és kb 7-8 percig fedő nélkül sütöttem (szépen megpuhul) majd ekkor az előre vékony szeletekre felcsíkozott  1 db közepes cukkinit is hozzáadtam. Fedő alatt kb 3-4 perc alatt szépen átlátszóvá válik a cukkini és ekkor már el is készült. 
Tálaláskor az édesburgonyát és a cukkinit is sóztam és citrom borssal ízesítettem. 

Kedvenceim :-) 

Eddig volt a diétás része (a köret miatt). A családom többi tagja, aki ehet bármilyen köretet, ma sós vízben főtt burgonyát kértek, kevés kacsazsírral meglocsolva. 


A még megmaradt hús szeleteket visszaraktam a hűtőbe, és pár nap múlva hasonlóan el fogom készíteni és egy nagy csomó finom gombával fogom elkészíteni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése